Lelépő
Image default

Igazi őszi ízeket vonultat fel Budapest desszertje

A Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely gesztenyés-sárgabarackos csokoládés süteményét választottak idén Budapest desszertjének, amelyet először az október 11-én, pénteken kezdődő Édes Napok Budapest fesztiválon kóstolhatnak meg az érdeklődők a Szent István-bazilika előtt.

Az Édes Napok Európa egyik legnagyobb csokoládé és édesség tematikájú szakvására; a Szent István-bazilika előtt csaknem negyven kiállító süteményeivel, csokoládéival és más finomságaival találkozhat a közönség.

Az idei Édes Napokon először jelenik meg a Balaton fagyija és sütije, de meg lehet majd kóstolni a Demeter Chocolate Kft. Dubai elnevezésű édességét, és bemutatkozik chocoMe új márkája, az Atelier is. Ez utóbbi különlegessége, hogy a teljes gyártási folyamatot saját maga végzi: helyben megvásárolja a kakaóbabot, amit azután saját maga hántol és pörköl meg.

A gasztrofesztivál keretében hirdetik hagyományosan Budapest desszertjét is. Idén a meghívásos versenyen ötfős zsűri döntött: a győztes desszertet Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely készítette. Bretz Bernadett, a műhely vezetője elmondta,

arra törekedtek, hogy kizárólag minőségi alapanyagokat használjanak.

A brownie-szerű piskóta csokoládé és vaj felhasználásával készült, a mandulás ropogós rétegen tejszínes étcsokikrém és rumos aromájú könnyű gesztenyekrém kapott helyet. A süti belsejében lévő sárgabarackzselé vaníliával, kevés szegfűszeggel és fahéjjal van „megbolondítva”. A sütemény tetejére csokoládébevonat és egy kicsi gesztenyegolyó került.

Lelépő, fotók: MTI

Kapcsolódó