Lelépő
Image default

Bréking! A világ legjóbbjának választották ezt a miskolci élményprogramot

A világ legjobb fenntartható turisztikai projektjének járó elismerést nyerte el a miskolci „Ehető Erdő” élményprogram a Green Destinations nemzetközi versenyén a Virágzó közösségek (Thriving Communities) kategóriában. A díjat a világ legnagyobb turisztikai szakmai eseményén, az ITB Berlin kiállításon adták át Németországban. A bodrogkeresztúri gólyamentő program tavalyi sikere után így már két nemzetközi díjjal büszkélkedhet Magyarország.

A sikertörténet a Bükki Kör séfekből, borászokból, szállásadókból, erdészekből és kreatív szakemberekből álló szakmai együttműködésével kezdődött, ötletgazdája Bózsó Gyula erdész, a programcsomag gasztronómiai innovációját pedig a Végállomás bistro&wine, valamint a Hotel Palota Lillafüred dolgozta ki, amely Magyarország első Good Travel Seal fenntarthatósági minősítésű szállodája.

Vállalkozói összefogás, innovatív ötletek a projekt mögött

A miskolci Ehető Erdő program a Bükk erdeit, a természetismeretet és a helyi gasztronómiát kapcsolja össze. Az Erdei gasztroexpressz programban a résztvevők kisvonattal mennek ki a Bükkbe, ahol szakvezetéssel járják be az erdőt, megismerik az ehető növényeket és az erdei ökoszisztéma működését, majd

a túra végén a Bükk alapanyagaiból készült fogásokat kóstolhatják meg.

Az elmúlt években emellett számos egyéb programelem jelent meg a helyi turisztikai vállalkozások csatlakozásával: a Végállomás bistro&wine és a Hotel Palota Lillafüred önálló Ehető erdő vacsoraesteket kínál, ahol megjelennek az erdei alapanyagok mellett a bükki borok, vagy éppen a szintén a Bükk alapanyagait felhasználó Szimbiózis Alapítvány szociális farmjának sajtjai is, a Szeleta Park Látogatóközpont kisvonatos gasztrotúrát kínál, a Hotel Palota Lillafüred lobbijában “iható erdő” koktélokat kóstolhatunk, a szállások egy része már a csomagajánlataiban is szerepelteti a programot, sőt, a népszerű helyi főzőiskola kínálatában is szerepelt az ehető erdő koncepció.

Annak érdekében pedig, hogy turisztikai termékként a program minél szélesebb vendégkör számára elérhető legyen, a VisitMiskolc csapata, a MIDMAR Nonprofit Kft önálló weboldallal, valamint a helyi vállalkozókkal közösen kialakított turisztikai termékekkel fogja össze a programot.

Többszáz nevezőből lett világelső Miskolc programja

Az „Ehető Erdő” program 2025 szeptemberében került be a Green Destinations független szakmai zsűrije által kiválasztott TOP 100 fenntartható turisztikai kezdeményezés közé Montpellierben, majd októberben a Green Destinations Top 100 Story Awards versenyén Dubajban a világ TOP6 fenntartható turisztikai kezdeményezése közé jutott a Thriving Communities (Virágzó közösségek) kategóriában.

Miskolc olyan nemzetközileg elismert desztinációkkal versenyzett a döntőben, mint Bohinj (Szlovénia), Isabela de Basilan (Fülöp-szigetek), Lanzarote (Spanyolország), Niseko (Japán) és Pärnu (Észtország).

Lelépő

Kapcsolódó