Lelépő
Image default

Szelfipont, kilátó és tematikus borút épült a Tokaji Borvidék egyik legszebb településén

Bodrogkeresztúr mindig kiemelkedő szerepet játszott a Tokaji Borvidék életében, évszázadokon keresztül a borvidék piaccal és vásárjoggal rendelkező mezővárosa volt. Most egy ötmilliárd forintos projektet zártak le, aminek köszönhetően a város turisztikai vonzereje jelentősen fejlődhetett.

Bodrogkeresztúr története

Tokaj-Hegyalja a Szerémség török leigázása után vált a magyarországi borvidékek királyává, s gyakorlatilag azonnal nemzetközi hírnévre is szert tett a tokaji bor.

Nem véletlen, hogy már a 16-17. században megindult a tokaji borkereskedelem, illetve hogy 1737-ben királyi rendeletet kellett hozni a tokaji bor védelmében, mert a környéken mindenki tokaji borként szerette volna értékesíteni borait.

A rendelet szabályozta, hogy mely területek borát lehet tokajiként forgalmazni, amivel megszületett a világ első zárt borvidéke.

A tokaji bor ezáltal már a 19. században elérte azt a rangot, mellyel más hazai bor nem dicsekedhet: a legnagyobb uralkodók legkedveltebb itala lett. Nem véletlen, hogy a Tokaji Történelmi Borvidék 27 települését 2002-ben az UNESCO felvette a világörökségek listájára kultúrtáj kategóriában az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezredes egysége miatt.

Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztése

A dicső múlt kötelezi a mai kor emberét. A most megvalósított projekt, minden túlzás nélkül, a legkomplexebb, hatásaiban a legelőremutatóbb fejlesztés a település történetében.

Szinte hihetetlennek tűnik, de 2022-ben több mint 5 milliárd forint értékű projekt fejeződött be Bodrogkeresztúron. A nemrég elkészült négy sávos út Miskolc és Tokaj-Hegyalja között jelentősen csökkenti az út időbeli hosszát, amely szintén hozzájárul a turizmusfejlesztési programok sikeréhez.

Megvalósult a légvezetékek kiváltása, földkábelbe való helyezése, ezzel párhuzamosan megtörtént a közvilágítási oszlopok cseréje, energiatakarékos lámpatestek felszerelésével. A légvezetékek kiváltása természetvédelmi célokat is szolgált, hiszen Bodrogkeresztúrt méltán nevezhetjük a gólyák településének. Az elmúlt években számtalan madár áldozatul esett a légvezetékeknek, köztük Bodrogkeresztúr egyik szimbóluma, Fülöp, a gólya, aki télen-nyáron hűséges maradt a településhez.

Természetesen a régi oszlopok kiváltásával egyidejűleg az új lámpaoszlopokra visszahelyezésre kerültek a meglévő gólyafészkek.

Elkészült egy zenepavilon, kisebb színpaddal és mobiltöltő ponttal. A korábban elhanyagolt pincesor megújult, immáron tematikus borsétányként várja a turistákat. A Hét vezér parknál közvetlen, kiépített kapcsolat jött létre a Bodrog-parttal, ahol „lapátos” megállóhely készült egy úszó stéggel, és élővilágot ismertető információs táblával. A megnövekedett vendégforgalom kiszolgálása érdekében bővült a parkolókapacitás is. A Kastély közben harminc, az iskola mellett negyven új parkolóhely létesült.

Új kilátópont létesült, amely az érintetlen természetbe nyújt bepillantást, egyedi szelfipontként várja majd, hogy felfedezzék.

Megújult kétszázharminc éves Református templom, valamint megújult a templomkert és a parókiaudvar, amelyek kulturális és egyházi célú eseményeknek és programoknak biztosítanak majd helyszínt. Különlegessége, hogy az épület hajópadlása évtizedek óta két fokozottan védett denevérfaj nyári szálláshelye. Több mint kétezer csonkafülű és nagy patkósdenevér talál itt menedéket a nyári hónapokban.

Emellett három elektromos kisbuszt is beszereztek, amelyekkel környezettudatos módon fedezhetik fel a település, illetve a szűkebb térség legizgalmasabb látványosságait a vendégek.

Tartalomfejlesztés

Elkészült egy integrált tájékoztató rendszer, amely webes felületen és mobilapplikáció keretében is elérhető. A turisztikai információs rendszer audioguide-ként is működik, öt nyelven, magyarul, lengyelül, franciául, szlovákul és angolul, tájékoztatja a vendégeket a település legfőbb látnivalóiról. A GPS alapú alkalmazás egyaránt használható az autóbuszos túrákon és a gyalogos település felfedezés során.

Az audiogudie egy komplex turisztikai programot kínál az ide érkezőknek –

külön a gyerekek és külön a felnőttek számára készült tartalmakkal, amihez egy pontgyűjtő játék is tartozik. A mobil appon és weben is elérhető program során edutainment eszközökkel, 360 fokos panorámaképekkel, filmekkel és olyan képanyaggal is várják az érdeklődőket, amelyek a település múltjához kapcsolódnak. 

A település rendkívül gazdag történelmi múltjának legmeghatározóbb emlékeit, eseményeit a Keresztúri Kincsestárban mutatják be. A kiállítás megújult, a létrejött informatikai rendszer pedig itt is öt nyelvű narrációval szolgál az idelátogatóknak.

A projektből megvalósult a kiállítótér akadálymentes megközelítése, mostantól a kerekesszékes látogatók is megcsodálhatják Bodrogkeresztúr múltjának emlékeit.

lelépő.hu

Kapcsolódó