Lelépő
Image default

Minden borravaló egyharmada jótékony célra megy a budapesti adventi vásárban

Megnyílt az Ökumenikus Segélyszervezet Adománypontja Budapesten a Bazilikánál, ahol december 23-ig gyűjtik a felajánlásokat a rászorulóknak.
 
Megnyitotta Adománypontját az Ökumenikus Segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén, ahol az adománygyűjtés mellett a szervezet munkáját is megismerhetik az érdeklődők.
 
Az adománypont idén is két házból áll.
 
Az egyikben jótékonysági termékeket kínáló bolt üzemel, amelyben a megvásárolható kézműves tárgyakat a segélyszervezet intézményeiben élő rászoruló családok, gyermekek vagy éppen a hajléktalan intézmények lakói készítették.
 
A másik házban egy mézeskalács szív sütöde áll, ahol az önkéntesek folyamatosan készítik az adománygyűjtés szimbólumát, hogy azokkal köszönjék meg az adományozók perselybe dobott, vagy a bankkártyás termináloknál nyújtott támogatását. Idén ugyanis a vásár egész területén lehet csatlakozni az adománygyűjtéshez az árusoknál, vendéglátó standoknál bankkártyás fizetéssel is.
 
A fizetések után adott borravaló harminc százalékát az Ökumenikus Segélyszervezet kapja.
 
Az idei év különlegessége a Gönc kollekcióban értékesített táskák, tasakok és karácsonyfadíszek, amelyeket az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térségének három településén működtetett varró műhelyeiben készítenek.
A gönci járásban található Boldogkőújfalun, Felsődobszán és Vizsolyban hivatásos varrónők vezetésével rászoruló családok asszonyai a szervezetnek felajánlott, de már nem használható ruhákból és szövetekből készítenek termékeket.
 
 
Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik egész évben étellel, szállással, munkával. A közlemény kiemeli, hogy a nehéz gazdasági helyzetben idén még nagyobb szükség van a segítségre. Az összefogáshoz idén is lehet csatlakozni a 1353-as adományvonal hívásával, vagy sms küldésével, a szervezet honlapján bankkártyás fizetéssel, banki átutalással és csekkes fizetéssel, valamint a Tesco üzleteiben, továbbá a Bazilikánál leadott adományokkal.
 
MTI, fotók: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Kapcsolódó