Egy láma- (Lama glama) és két alpakacsikó (Lama pacos) született a Szegedi Vadasparkban – közölte az állatkert.
A közelmúltban három nőstényláma érkezett a Szegedi Vadasparkba, és egyikük immár anyaként lakhatja be új otthonát. Szeptemberben született meg Jolina, a kis lámakanca. Az első napokban gondozói segítették a táplálását, de gyorsan erőre kapott, azóta pedig anyja óvó közelségében fedezi fel a világot.
Az állatkert amúgy is népes alpaka csapata egy nőstény és egy hím csikóval bővült. Az állatokat a gondozók Briginek és Alexnek nevezték el.
Sok más fajhoz hasonlóan a tevefélék utódai is fejletten jönnek a világra – születésük után hamar lábra állnak, és rövid időn belül képesek követni anyjukat. Erre természetes körülmények között nagy szükségük is van, hiszen a csapattal együtt kell haladniuk. Az alpakák esetében a csikók érkezését hosszú várakozás előzi meg, hiszen a vemhesség 11 hónapig tart.
A Szegedi Vadasparkban – a magyarországi állatkertek közül egyedüliként – valamennyi dél-amerikai teveféle megtalálható, a vad vikunya (Vicugna vicugna) és guanakó (Lama guanicoe) éppúgy, mint a háziasított láma és alpaka. Sokáig úgy vélték, hogy az alpaka és a láma egyaránt a guanakótól származik, ma már bebizonyosodott, hogy az alpaka őse a vikunya.
Bár gyakran összekeverik őket, a láma és az alpaka – valamint vad rokonaik – között jól látható különbségek vannak. A láma és a guanakó nagyobb, hosszabb fejű, jellegzetesen ívelt fülű állatok, míg az alpaka és a vikunya kisebb termetével, rövidebb füleivel és dús bundájával tűnik ki. Az alpakák finom szálú, kiváló hőszigetelő gyapját ma is nagyra értékelik. A vikunya gyapjának ára pedig sokszor az aranyéval vetekedett.
Lelépő


