Az Advent Bazilika nyerte el az European Best Destinations (EBD) 2026-os rangsorának első helyét, vagyis idén a budapesti vásárt választották Európa legszebbjének – írja a Time Out.
A díjat október 9-én, Monacóban adták át. A döntőbe 40 európai vásár került, a sorrendről pedig 11 648 utazó szavazata döntött.
A budapesti vásár nem először végzett az élen: 2020-ban, 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is elnyerte az EBD Best Christmas Market díját. Az idei versenyben a korábbi díjazottakat összefogó „All Stars” kategóriában indult, és onnan is győztesként került ki.
Az idén 15. születésnapját ünneplő Advent Bazilika november 13-án nyit a Szent István téren, és 2027. január 1-jéig várja a látogatókat. A Vörösmarty Classic Xmas ugyanezen a napon indul a Vörösmarty téren.
Lelépő


