Lelépő
Image default

Hamarosan indulnak az ősz leglátványosabb túrái

Már lehet jelentkezni a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság darunéző túráira – jelentette be közleményében a nemzeti park. Mint ismert, a daruvonulás évről évre ezreket csúbít a Hortobágyra.

Az ősz beköszöntével egyre nagyobb számban érkeznek a darvak a Hortobágyra. Ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának,

a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember végétől november elejéig

szervez túrákat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Az éjszakázó helyeikre húzó darvak megfigyelésére „Négy keréken a darvak nyomában” elnevezéssel meghirdetésre kerültek a túraidőpontok. A program a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában a Darumadár fenn az égen című filmvetítéssel kezdődik, mely után egy rövid eligazítást követően saját személygépkocsival indulnak a vendégek konvojban a terepi helyszínre.

Ezek a daruvonulás meghirdetett időpontjai

A túrák a következő időpontokban kerülnek megrendezésre: 2024. szeptember 28-án és 29-én, szombaton és vasárnap 16 órakor, valamint október 5-én és 6-án ugyancsak szombaton és vasárnap 16 órakor.

Az októberi hétvégi túrák tovább folytatódnak október 12-én és 13-án, szombaton és vasárnap 15:30-kor, majd október 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap szintén 15:30-kor.

Október 23-án, szerdán 15 órakor is lesz túra, ezt követik október 26-án és 27-én, szombaton és vasárnap 15:00, illetve 14:00 órai kezdettel. Október végén további túrák várhatók: október 28-án, 29-én, 30-án és 31-én, hétfőtől csütörtökig minden nap 14 órakor. A túrasorozat november 1-jén, pénteken 14 órakor folytatódik, majd november 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap, szintén 14 órakor zárul.

További információk és jelentkezés itt.

Lelépő, fotók: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Kapcsolódó