Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált, ami idén is felejthetetlen élményeket és hatalmas show-kat ígér.
Január 10. és 15. között négy különböző show, tudományos konferencia, valamint cirkusztörténeti kiállítás helyszíne lesz a Fővárosi Nagycirkusz és a Vajdahunyad vára. A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléje, amelyet kétévente rendeznek a Fővárosi Nagycirkuszban.
Zseniális műsorokkal készülnek a cirkuszfesztivál résztvevői
A szervező Nemzeti Cirkuszművészeti Központ közleménye szerint a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjén idén
több mint ötven produkcióban mintegy száz artista vesz részt a világ minden tájáról.
A nulladik napi program utáni hat nap során a nézők láthatják a Red, a Green és a White Show-t is. A záró estén, január 15-én lesz a gálával egybekötött díjátadó ünnepség. A produkciókat nemzetközi és magyar zsűri egyaránt pontozza. A nagydíjak között arany, ezüst és bronz fokozatot is odaítélnek, átadják az Európa-díjat és különdíjakat is kiosztanak.
Az Európai Cirkusz Szövetség (ECA) január 11-i konferenciáján a Vajdahunyad várában hét ország tizenhét előadását láthatja a közönség.
Fantasztikus cirkusztörténeti kiállítás nyílik
Szintén a Vajdahunyad vára ad otthont
a Csodálatos cirkuszvilág című nemzetközi cirkusztörténeti kiállításnak,
amely január 11-én nyílik.

Mint a szervezők írták, a tárlat tizenöt ország közös rendezvénye. Ezen először lesznek együtt láthatók a magyar artistaművészek és cirkuszi dinasztiák relikviái, a cirkuszi képző- és filmművészet jeles alkotásai, valamint a nemzetközi cirkuszi örökség legizgalmasabb külföldi gyűjteményei.
Mint ismert, az első budapesti cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg. Két évvel később már nemzetközi sztárvendégeket is meghívtak, 2002 óta minden alkalommal magyar gálát is tartanak a fesztivál keretein belül.
Lelépő





