2023-ban csodálatos megújuláson mentek keresztül a magyar épületek, történelmi jelentőségű építményeink, váraink. Ezek közül választottunk ki ötöt.
Kinizsi-vár – Nagyvázsony

Átadták a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-várat. A lakótoronyban Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének lakosztálya van berendezve, aki ott élt mintegy huszonöt évig. Látható itt egyebek mellett egy sakk-készlet, melyet három megtalált sakkfigura alapján rekonstruáltak.
Károlyi-kastély – Fehérvárcsurgó

Átadták a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély felújított lovardaépületét, ahol többek között a család történetét bemutató kiállítás is helyet kapott. A II. világháború után a kastély az állam tulajdonába került. 1946-ban üdülőhelyként, utána pedig
nevelőotthonként működött egészen 1979-ig.
Végül az addig Párizsban élő Károlyi György 1984-ben létrehozta a Károlyi József Alapítványt, melynek fő célja volt a kastély felújítása.
Megvalósult a nagyistálló épületének műemléki felújítása, benne egy új látogatóközpont kialakítása. Itt kapott helyet a Károlyi család életét bemutató kiállítás, a kastélyban található történeti termeket műtárgyakkal és korhű bútorokkal rendezték be.
Ilyen gyönyörű lett a Károlyi-kastély megújult lovardaépülete
Normafa Síház – Normafa

Elképesztő megújuláson ment keresztül a Normafa Síház. Újjászületett a kioszk, ahol a fazsindelyek alatt ücsörögve gyönyörködhetünk a panorámában. Júliusban már visszakerült a homlokzatra a legendás felirat is,
szeptember elején pedig már tényleg az utolsó simításokat végezték az épületegyüttesen.
A munkálatok befejeztét követően szeptember 24-én megkezdődött a két hetes tesztüzem is, hogy aztán teljes kapacitással fogadhassák ismételten a kirándulókat.
Andrássy-kastély – Tiszadob

Teljes megújuláson ment keresztül a tiszadobi Andrássy-kastély, amely két állandó kiállításnak is otthont ad.
Az asszimetrikus tömegképzésű, eltérő magasságú és formájú tornyokkal épített historizáló épület a Tisza holtágára kifutó, nagy kiterjedésű parkban áll, melyben a kastély melléképületei és modern épületek is helyet kaptak.
A FRANCIA, LOIRE-VÖLGYI XIV-XVI. SZÁZADI KASTÉLYOK HATÁSA ÉREZHETŐ A TORNYOKKAL GAZDAGON TAGOLT ÉPÜLETTÖMBÖN.
Gyalui várkastély – Erdély
Decemberben befejeződött Erdélyben a gyalui várkastély felújítása, a folyamat eredményeként az épület újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját.
A tervek szerint a várkastély jövő év tavaszán nyílhat meg a látogatók előtt.
A gyalui Rákóczi-Bánffy kastély, országos jelentőségű műemlék történetének kezdetei a 13. századig nyúlnak vissza. A mai épületegyüttes legrégebbi részei a XV. század első felében itt felépült püspöki várból származnak, melynek reprezentatív épülete volt egy későgótikus palota, kápolnával együtt. Ezt a palotát modernizálja 1500 táján Hunyadi Mátyás unokatestvére, Geréb László püspök, és az akkor divatos reneszánsz stílusban építtette át.
Csodálatosan megújult a történelem viharait is túlélt gyalui várkastély
Lelépő


