Lelépő
Image default

Idén is kiderül, melyek az ország legszebb virágos települései

Immáron harmincadik alkalommal kelnek versenyre a települések a legvirágosabb címért. Az ország legpatinásabb és legnépszerűbb környezetszépítő versenye, a Virágos Magyarország május 2-től újra várja az önkormányzatok jelentkezését. Idén kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a környezetszépítés mellett a közösségépítés is.

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2023-ban harmincadik alkalommal hirdeti meg környezetszépítő versenyét, amelyre

június 15-ig várják a helyi közösségek pályázatait.

A harmincadik évforduló fontos mérföldkő a folyamatosan megújuló és évről évre egyre több önkormányzatot és szakmai szervezet megmozgató verseny életében. Nemcsak jubileumi arculatot kap a kezdeményezés, de a verseny történetét feldolgozó ünnepi kiadvány is készül, illetve jubileumi díjat is átadnak idén ősszel. Továbbá – a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete közreműködésével –

ebben az évben minden pályázó település egy-egy emléktáblával és facsemetével lesz gazdagabb.

Idén először osztják ki az Év zöld innovációja díját, mellyel a fenntarthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet. A jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra helyi virágosítási, környezetszépítő versenyekkel lehet pályázni.

Ugyancsak újdonság, hogy keresik az év virágos városi, illetve falusi sétáját is, mellyel a környezetszépítő verseny turisztikai arcélét is erősítik. Erre a díjra olyan városnéző programokkal lehet nevezni, amelyek

a településekhez kötődő történeti kertekre, nevezetes fákra is ráirányítják a látogatók tekintetét.

Emellett továbbra is díjazzák az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is.

2023-ban ismét öt, hagyományos települési kategóriában hirdetik meg a versenyt – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig –, míg a határon túli magyarlakta települések immár negyedik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel. 

Lelépő.hu

Kapcsolódó