Lelépő
Image default

Már kipróbálható az ország legújabb via ferrata-ja

Elképesztő természeti környezetben épült fel két új vasalt út kicsiknek és nagyoknak.

Átadták a Tatán, a Kálvária dombnál lévő két új via ferrata pályát, amelyek közül az egyik a felnőtteknek, a másik pedig a gyerekeknek készült. A projekt az Aktív Magyarország program keretén belül valósult meg, 15 millió forint pályázati forrásból.

A pályát kipróbálta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is, aki szerint

a sziklás kalandpark remek kikapcoslódási lehetőséget biztosít a családoknak.

Ahogyan arról az év elején a Lelépő is beszámolt, a most átadott via ferrata mellett itt épülhet meg az ország következő zipline pályája is. A drótköteles csúszópályát a szintén a Kálvária-domb előterében építik majd meg uniós támogatásból. Nemrégiben pedig azt is megírtuk, hogy az ország leghosszabb, közel másfél kilométer hosszú zipline-t építenék meg Budapesten, a János-hegyen. Ezen a páratlan Natura 2000-es terület fölött csúszhatunk majd át.

Fotó: Szentkirályi Alexandra Facebook oldala

Kapcsolódó