Lelépő
Image default

Felújítják az ország legnagyobb turul-szobrát

A Turul-emlékmű, Magyarország egyik legismertebb közterületi alkotása, 1907-ben készült el, majd teljes felújítást követően 1992-ben ismét ünnepélyesen felavatták. Az elmúlt évtizedek azonban nyomot hagytak a műemléken, így indokolttá vált teljes körű állapotfelmérése és felújítása.

A Vérteserdő Zrt tájékoztatása szerint megkezdődtek a Turul-emlékmű felújítási munkálatai, melyek várhatóan 2025. decemberéig el is tartanak majd.

A Turul-szobor környezetében található parkerdő a Magyar Állam tulajdona, amely a Vérteserdő Zrt. vagyonkezelésében áll. A legutóbbi felújítás óta időszerűvé vált a szerkezeti felülvizsgálat és a szükséges állagmegóvás. Az Agrárminisztérium támogatásaként 83 millió forint áll a Vérteserdő Zrt. rendelkezésére, a történelmi emlékhely felújítására és megóvására.

A felújítás első ütemében a szakértők felmérik a szobor statikai állapotát, amely a burkolat részleges megbontásával jár. A balesetveszély megelőzése érdekében a munkaterület körül
védőövezetet alakítanak ki. A második ütem során az építésügyi és örökségvédelmi előírások szerint megkezdődnek az állagmegóvási és felújítási munkák.

A munkálatok idején az emlékmű csupán a kijelölt terület széléig lesz látogatható – tájékoztat a Vérteserdő Zrt.

Lelépő, fotók: Borsos Márton és Tatabánya Megyei Jogú város facebook oldala

Kapcsolódó