Lelépő
Image default

Megváltozik a kéktúra egyik népszerű útvonala, október közepéig nem lehet rajta közlekedni

Teljes körű felújítási munkálatok miatt a közúti és gyalogos forgalom elől is lezárják az Országos Kéktúra Szigliget és Badacsonytördemic közti, mintegy hatszáz méteres szakaszát – jelentette be a Kéktúra. A tájékoztatás szerint a lezárás előreláthatóan október közepéig tart.

Változásokra kell számítani a Kéktúra útvonalán

A munkálatok a Szigliget, Iharos utca vége – Eger-patak közúti híd – Badacsonytördemic-Szigliget vasúti bejárati út – 71-es főút kereszteződése közötti útszakaszt érintik. A felújítás végéig Szigliget és Badacsonytördemic között az egyetlen kerülőút gyalogosan a balatoni bringakörúton és a 71-es főút mentén 1,3 kilométert haladva lehetséges.

A kéktúrázóknak azt javasolják, hogy a lezárás rövid időtartama alatt a biztonságosabb átjutás lehetőségeként

használják a két település közt a Volánbusz gyakran közlekedő járatait.

„Amennyiben a kivitelező hamarabb elkészül a felújítási munkálatokkal, és a munkaterület mellett a szabályok betartásával lehetőség nyílik gyalogosan elhaladni, azt természetesen jelezni fogjuk” – tették hozzá.

A tájékoztatásban kiemelték, hogy az október 14-i Kéktúra Napja rendezvény idejére az áthaladás előreláthatólag már biztosítva lesz.

Ezt olvastad már?

Aki erre felé jár az Országos Kéktúrán, biztosan megcsodálja a szigligeti várat. A Balaton-felvidéken álló szigligeti vár legkorábbi részét a pannonhalmi bencések építették 1260 és 1262 között, majd IV. Béla király  megszerezte magának. A török hódoltság idejében fontos végvári szerepet töltött be, kapitánya Magyar Bálint volt. Mint olyan sok, hegycsúcson emelkedő középkori vár esetében,
SZIGLIGET VÉGZETÉT IS EGY VILLÁMCSAPÁS OKOZTA, AMI FELROBBANTOTTA AZ EGYIK TORONYBAN ŐRZÖTT PUSKAPORT, A TŰZBEN PEDIG LEÉGTEK A VÁR ÉPÜLETEI.
Nem csoda, hogy a török hódoltság után a vár elvesztette harcászati jelentőségét, az utolsó szöget a koporsójába pedig I. Lipót verte be, aki más várakkal együtt ezt is leromboltatta. Ma falai között több állandó kiállítás is megtekinthető, bemutatják a barokk konyhát, a korhű fegyvereket és a bencések által épített kápolnát is.

Lelépő, fotó: Kéktúra hivatalos oldala

Kapcsolódó