Lelépő
Image default

Sorra köszönnek el a vándormadaraink, vonuló csapatokkal telik meg napról napra az égbolt

Az ősz beköszöntével a vonuló madárfajok is elindulnak a déli, melegebb tájak felé. A Körös-Maros Nemzeti Park tájain ebben az időszakban nagyon sokféle fajjal találkozhatunk.

Néhány madárfaj már útra kelt a Körös-Marosról

A Körös-Maros Nemzeti Park tájékoztatása szerint a fehér gólyák többsége a szokásos időben, augusztus 20-a tájékán hagyta el a Dél-Alföldet, a hónap végéig pedig valamennyien útra keltek. A szakértők szerint, ha látunk is még néhány példányt, azok minden bizonnyal késői kelésből származó, vagy beteg egyedek. Füsti, molnár- és partifecskékkel azonban még szeptember közepén is szép számban találkozhatunk, de ők is fogyatkoznak.

Az énekesmadarak közül a kis őrgébicsek már augusztus végén elmentek. A nemzeti park munkatársainak megfigyelése szerint szeptember 10-ig a vonuló nádiposzáták és az erdőkben élő poszáták nagy része szintén útra kelt. A vízimadarak jellemzően a nagyobb folyók és tavak körül csoportosultak.

„A nálunk költő récefélék még nem vonultak el, az északi fajok közül viszont minimális számban érkeztek már csörgő récék” – hangsúlyozzák beszámolójukban.

A ragadozó- és partmadarak is gyülekeznek

A Körös-Maros Nemzeti Park szerint a ragadozó madarak közül a kék vércsék gyülekeznek már a megszokott helyeiken. A hamvas rétihéják nagy része elment, s útra keltek a kígyászölyvek is. Utóbbiak közül a szárazság miatt idén jóval kevesebbet láttunk a pusztákon.

„Az északi ragadozó madár fajok közül itt van már a halászsasok jelentős része, ők augusztusban érkeztek” – hangsúlyozzák. Hozzáteszik, ha szép, hosszú ősz lesz, akkor egészen novemberig maradnak. Csak akkor indulnak el a déli tájakra, amikor már nem tudnak a vízből táplálékot szerezni.

A szakértők kiemelik, a partimadarak vonulása most nehezen figyelhető meg, mert a puszták kiszáradtak, nincsenek sekély vízállások, legfeljebb csak a bányatavak és a halastavak vizében tudnak táplálkozni. A nálunk költő bíbicek többsége még nem kelt útra. Megérkeztek az első havasi lilék, s a halastavaknál a lecsapolt tómedreknél feltűntek az első havasi partfutók.

A nemzeti park szerint a gyurgyalagok vonulása lassan a végéhez érkezik.

„Az elmúlt időszakban napi rendszerességgel találkozhattunk csapataikkal” – magyarázzák. Hozzáteszik, a pusztákon sétálva már messziről hallhattuk jellegzetes hangjukat. A szakértők szerint  viszonylag rövidebb itt tartózkodásuk alatt repülő rovarokat zsákmányoltak, amelyeket valamilyen leshelyről, például ágról vagy villanydrótról szemeltek ki, és röptükben fogták el. A gyurgyalagok étlapján méhek és darazsak is szerepelnek, ezért méhészmadár néven is emlegetik őket – osztotta meg a nemzeti park.

Lelépő, Körös-Maros Nemzeti Park, a képek csak illusztrációk

Kapcsolódó