Lelépő
Image default

Három napra megnyit és ingyenesen látogatható lesz az ország talán legszebb víztornya, az Öreg hölgy

Március 21 és 23 között ismét látogatható lesz a szegedi Szent István téren álló víztorony. A Szegedi Vízművek ezzel hívja fel a figyelmet a Víz Világnapjára.

A világnapok olyan különleges napok, amikor – ha csak rövid időre is – az emberiség számára fontos dolgokra irányul a figyelem.

A Víz Világnapjára nyílik meg a csodálatos víztorony az érdeklődők előtt

Március 22-e világszerte a Víz Világnapja. Az ENSZ 1993. évi Kongresszusa nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává. Ezek a napok kiemelkedő lehetőséget biztosítanak a környezettudatos szemléletformálásra, felhívni a figyelmet a vízre, a vízkészletek megóvására, és a vízminőség megőrzésének fontosságára.

Szeged is csatlakozik a Víz Világnapjához kapcsolódó programsorozathoz. A Szent István téri víztoronyban a szikvíz készítésével, a fizika történetével kapcsolatos állandó kiállítások tekinthetők meg. De elolvasható majd az ivóvízről és a szennyvízről, a tudatos víz- és csatornahasználatról szóló információs tablók is.

A szervezők mindezeken túl vízzel kapcsolatos szemléletformáló kisfilmekkel, érdekes feladatokkal, ismeretterjesztő, hasznos kiadványokkal, játékokkal is várják az érdeklődőket.

A kilátószinten Szeged panorámájában is gyönyörködhetnek a látogatók.

A pontos nyitvatartás és további információk az eseményről ide kattintva olvashatók el.

A szegedi víztoronyról

Szeged ikonikus jelképe, az Öreg hölgyként emlegetett Szent István téri víztorony 1904-ben Zielinski Szilárd zseniális tervei alapján épült. Az épület nem csupán acélbetonból öntött építészeti kuriózum, hanem egy emlékmű is, mely azok előtt tiszteleg, akik az évszázadok során Szeged városképét formálták.

A bejárati ajtótól az 54,9 méter magas zászlótartó rúdig az Öreg hölgy minden részlete maga a pompa.

A torony körül hét neves építészmérnök mellszobra látható. Ők voltak azok, akik a városkép szívébe vésték örök emléküket, és akiknek hatása a mai napig érződik Szeged építészeti arculatában.

Ezt olvastad már?

Ha talán Szeged az egyetlen olyan város hazánkban, amely saját időszámítással rendelkezik: beszélhetünk a „víz előtt” és a „víz utáni” időszakról.

AZ ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS KEZDETE PEDIG 1879. MÁRCIUS 12.

145 évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött egy új időszámítás Szegeden

Lelépő, fotók: Szeged 365 Facebook oldala

Kapcsolódó