Ahogyan azt a Lelépő korábban már megírta, nemrégiben hatalmas port kavart, hogy leomlott az egyik fal Solymos váránál. Az eset azóta kampánytéma lett. Most pedig bejelentették azt is, hogy román forrásokból állítják helyre a partiumi várat.
Felújítják és restaurálják a katasztrofális állapotban lévő Solymos várat
Román költségvetési forrásokból, az országos beruházási társaság (CNI) finanszírozásával állítják helyre és restaurálják Solymos várát a partiumi Arad megyében – jelentette be Florin Pera, Lippa polgármestere.
Az elöljáró közösségi oldalán számolt be az újabb fejleményekről, miután múlt héten kiderült, hogy a közelmúltban ledőlt a vár egyik fala.
A régió legjelentősebb középkori erődítményének tartott,
egykor stratégiai jelentőségű vár Solymosvár településen áll, mely közigazgatásilag Lippa városához tartozik.
Eddig csak ment a huzavona és mindenki tétlenül nézte a pusztulást
Florin Pera bejegyzésében azt írta: a napokban Bukarestben egyeztetett az országos örökségvédelmi intézet (INP) és az országos beruházási társaság (CNI) vezetőivel, akik biztosították arról, hogy azonosították a finanszírozási forrást, melyből megtörténhet a vár helyreállítása és restaurálása.
Hangsúlyozta, „komplex folyamatról van szó”, melyet műemlékvédelmi szakemberek felügyelnek. Mint részletezte, elsőként
az örökségvédelmi intézet készíti el a műszaki szakvéleményt és a sürgősségi beavatkozáshoz szükséges dokumentációt.
„Ennek a szakasznak a befejeztével Solymos várának a helyreállítása és restaurálása az országos beruházási társaság révén valósul meg” – írta Facebook-oldalán Pera. A polgármester szerint a projekt a turizmus fejlődését eredményezi majd a városban és a térségben.
általa a helyi közösség is visszakapja a fontos műemléket.
Kampánytéma lett a magyar vár
A Solymos váránál bekövetkezett falomlás tényét Ionel Bulbuc, az Arad megyei önkormányzat Nemzeti Liberális Párti (PNL) alelnöke ismertette a nyilvánossággal múlt héten. Egyúttal a lippai városvezetést okolta, hogy nem hívott le uniós alapokat a megmentéséért, a műemlék épület ugyanis a Szociáldemokrata Párti (PSD) vezetésű helyi önkormányzathoz tartozik.
Az erődítmény sorsa ezáltal kampánytémává vált a romániai helyhatósági választások közeledtével, Florin Pera polgármester válaszában a műemléket 2020-ig felügyelő megyei önkormányzatot vádolta annak elhanyagolásával. Elmondta, hogy a várromot megpróbálják felvetetni az országos örökségvédelmi intézet sürgősségi listájára, mire Ionel Bulbuc már aznap délután bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatott erről Bukarestben.
Korábban is érték súlyos tragédiák a Solymos várat
Lehoczky Attila aradi történelemtanár a Temesvári Rádiónak múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a kőomlás nem újkeletű, januárban következhetett be. Szerinte ez korántsem olyan súlyos kár, mint
amikor néhány éve leomlott az Izabella királyné erkélyének nevezett balkon.
Úgy tudja, hogy az erődítményen ötven-hatvan éve nem végeztek állagmegőrzési munkálatokat.
Mint ismert, Solymos vára Lippa közelében található, a Maros jobb partján, a partiumi térség egyik legjelentősebb középkori erődítménye. Pál szörényi bán építtette a tatárjárás után, első említése 1278-ból való. Rövid ideig királyi vár volt, majd Hunyadi János, a Bánffy család, később Corvin János birtokában állt. 1514-ben Dózsa György serege ostromolta, a XVI. században Izabella magyar királyné lakott benne. 1788-ban ürítették ki hivatalosan.
A vár hegyen áll, legkorábbi része a belső vár és öregtorony.
A leírások szerint a várudvar északi részén állt az Izabella királyné idejéből való reneszánsz palota. A déli oldalon volt a lovagterem és a várkápolna.
Lelépő, forrás: MTI, fotók: Bulbuc Ionel és Báté Attila