Lelépő
Image default

Ma lenne kilencven éves a magyar természetjárók példaképe, Rockenbauer Pál – Emlékfilmmel

A Filmdzsungel Stúdió készített még 2020-ban egy ötven perces emlékfilmet, Ércnél maradandóbb… címmel Rockenbauer Pálról, a hazai természetjárók példaképéről, aki a mai napon lenne kilencven éves. 
 
Ahogy a film készítői fogalmaznak, azért választották a Horatius-idézetet emlékfilmjük címéül, hiszen a Másfélmillió lépés Magyarországon… nem múló népszerűsége és
 
értékeinek tartóssága ebben a változó világban joggal hasonlítható a római költő életművéhez. 
 
 
Rockenbauer Pál 1979 nyarán indult csapatával a zempléni Nagy Milicről arra a hetvenhat napos és ezeregyszáz kilométeres gyaloglásra, amelynek filmes dokumentálása nemzedékek szórakoztató TV-sorozata, sőt ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy természetjárók, néprajzosok, szociológusok kutatási területe lett az elmúlt negyven évben.
 
Az emlékfilmben munkatársai, kollégái, barátai szólalnak meg, közben pedig kirajzolódik egy – mondhatjuk –
 
halhatatlan televíziós ismeretterjesztő, Rockenbauer Pál portréja.
 
 
A legendás természetjáró és filmes ma lenne kilencven éves, barátai egykori otthonánál és leendő emlékházánál is tartanak megemlékezéseket
 
lelépő.hu

Kapcsolódó