Lelépő
Image default

Így nézett ki tavaly, ilyen lehet hamarosan Budapest ikonikus fürdője

2002-ben zárt be a Rác-fürdő, azóta magányosan áll és várja az újjászületés ígéretét. Ami most végre, két évtizeddel később megtörténhet. 
 
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben közzétette a budapesti Rác fürdő rekonstrukciójának tervezéséről szóló eljárás eredményét – vette észre a Magyar Építők. A tervezési szerződést 2023. február 15-én írták alá a felek, a 119 millió forint értékű munkát a Budapesti Építőművészeti Műhely Kft. végezheti el és három szakaszból fog állni. 
 
 
Az első lépésben a kiviteli tervdokumentáció készül el, majd beszerzik a hiányzó közműengedélyeket, végül a tervezőnek a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során is közreműködnie kell. A tervező feladata továbbá a kivitelezéshez szükséges minden hatósági, szakhatósági és közműszolgáltatói engedély és nyilatkozat beszerzése.
 
A Rác fürdő helyén már a török kor előtt is állt fürdő. A török hódoltság idején nyolcszögletű kupolacsarnokkal bővített helyet Kis fürdő néven említik, mai nevét a környékre települt szerbekről, rácokról kapta.
 
 
1860-ban Heinrich Nepomuk János orvos tulajdonába került, aki barátja, Ybl Miklós tervei alapján a kor színvonalát túlszárnyaló fürdőintézetté alakította át. 1934-ben hivatalosan is gyógyfürdővé nyilvánították, egy év múlva a főváros tulajdonába került. Az épület a II. világháború alatt súlyosan megrongálódott, Ybl bővítése a langyos medence kivételével jórészt megsemmisült.
 
A háborút követően a fürdőt csak 1965-ben nyitották meg, a ’60-as évek elején történt felújítás során több megmaradt, de sérült épületrészt elbontottak. A nyolcvanas évekre a fürdő állapota egyre romlott. Felújítása 2002-ben már halaszthatatlan volt, ezért bezárták. 2010-re befejeződött a fürdő rekonstrukciója egy szállodarész hozzáépítéssel.
 
A Rác-fürdő 2022. áprilisában
A Rác-fürdő 2022 áprilisában
A Rác-fürdő 2022 áprilisában
 
Számos tulajdonosi és jogi vita miatt azonban a fürdő nem nyitott meg, hosszú évek óta zárva tart. Állapota folyamatosan romlott, sőt, veszélyessé vált, ezért az újranyitáshoz elképzelhetetlen a fürdő (újbóli) felújítása.
 
Ebben a cikkünkben megírtunk, a csodára, legalábbis egy új tulajdonosra vár a Tungsram strand, ahol jelenleg posztapokaliptikus állapotok uralkodnak. Egy másik elhagyatott strand úgy néz ki, megfelelő kezekbe került, ugyanis látványos tervek készültek a most romos állapotban lévő Lepencefürdő felújítására. Erről ebben a cikkünkben lehet olvasni, ha pedig a szellemvárosok és elhagyatott házak felkutatásáról is szívesen olvasnál, itt találsz egy interjút egy fiatal urbexessel
 

Kapcsolódó