Lelépő
Image default

Ő most az ország legjobb természetfotósa

Rendhagyó helyszínen ünnepelt az ország egyik legnagyobb természetfotós szervezete és a természetfotózás és természetvédelem hazai képviselőinek színe-java.A Varázslatos Magyarország 16. díjátadó ünnepsége és természetfotó kiállításának megnyitója a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában. A magyar természetfotó nagydíját idén Potyó Imre vehette át.

A 2024-es pályázati évadban elképesztő erős mezőny alakult ki, és végül az éves pontszámok alapján az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Potyó Imre lett, a 2. helyen Daróczi Csaba, a 3. helyen pedig Kaszás Norbert végzett.

1982-ben született, már kora gyermekkorában kialakult a természet iránti rajongása. Környezettudományi szakon, természetvédelmi szakirányon végzett, korábban kutatóként dolgozott az MTA intézeteiben, ahol elsősorban dunai halbiológiai felmérésekben, kutatásokban vett részt. Jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa,

a királyréti Hiúz Házban környezeti nevelőként tevékenykedik.

Természetfotózással 2007-ben kezdett el foglalkozni, autodidakta módon képezte magát. Kedvenc helyszínei a börzsönyi patakvölgyek, csúcsok és a gödi ártér. Kezdetben szinte minden téma érdekelte, az utóbbi években viszont főleg azokat a témákat keresi megszállottan, amelyek kevésbé ismertek még a természetfotósok előtt is.

Legtöbbször maga fedezi fel a természetet, gyakran álmodozik, kísérletezik,

és sokat kalandozik az éjszakában. Szereti a széleslátószöggel készített közelképeket, a merész perspektívákat, kompozíciókat és a makrófotózást.

Egy-egy izgalmasabb fotóstéma kidolgozásán gyakran hosszú heteken át dolgozik. Fotóival az életünket körülvevő, de sokszor mégis „láthatatlan” csodákat szeretné láttatni. Az utóbbi években sikeresen szerepelt a hazai és nemzetközi természetfotós pályázatokon, többek között a világ legrangosabb pályázatán, a Wildlife Photographer of the Year-en is. Két alkalommal volt az Év Természetfotósa.

Imre csaknem a kezdetek óta a VM elkötelezett pályázója, de ült már a zsűri tagjai között is. Hat alakommal ért el dobogós helyezést a Varázslatos Magyarország pályázatán, ebből ötször nyerte el a fődíjat, A magyar természetfotó nagydíjáért járó Arany Daru szobrot pedig másodjára vette át.

Lelépő

Kapcsolódó