Hétfőn megkezdte a csúcstámadást az Ama Dablamon Precup Csaba magyar hegymászó. A Kalifa akkori hírei szerint már elérte a kettes tábort, nagyjából hatezer méteres magasságban
Karbantartási munkálatok miatt átmenetileg nem látogatható a Budai-hegység egyik legnépszerűbb panorámapontja, a Csergezán Pál-kilátó. A Pilisi Parkerdő Budakeszi Erdészete október 31-én zárta le a Nagy-Kopasz
A Virág Judit Galéria november 17-én tartja egyedüliként a világon Zsolnay aukcióját. Az immáron ötödik ilyen árverést több kontinensről is figyelemmel követik majd a gyűjtők,
A Szervita Square Buildingben nyitotta meg kapuit a budapesti Európa-élményközpont, melynek célja, hogy interaktív formában minden korosztály számára átélhetővé és megfoghatóvá tegye az európai uniós
November 1-jén közös napon ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet
Precup Csaba, tapasztalt túravezető és expedíciós hegymászó, a Kalifa tájékoztatása szerint elindult az Ama Dablam felé, a csúcstámadás pedig akár napokon belül megtörténhet. Precup Csaba
A bor nem csak ital – kultúra, hangulat, élmény, közösség. A „Tiéd a mérték!” kampány arra emlékeztet, hogy a mértékletesség nem lemondás, hanem tudatosság. Hogy a
Budapesten is kezdetét vette hivatalosan a mexikói halottak napjához (Día de Muertos) kötődő eseménysorozat. Személyesen a mexikói nagykövetasszony, Rosario Asela Molinero avatta fel az ünnep
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével felejthetetlen élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak az őszi darulesek egyikére a szegedi Fehér-tóhoz – közölte az intézmény
Szakértők szerint az elárasztott parajdi sóbányát nem lehet megmenteni, de a térségben újabb sóbányákat és sóba vájt turisztikai létesítményeket lehet kialakítani – írta a Krónika