November 1-jén közös napon ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.
Úgy tudni, keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be az ünnep, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel.
III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.
November elsején tehát a katolikus hívek imáikban emlékeznek meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták, érdemes a Jézus által kijelölt úton járni.
Lelépő