A Mátai Ménesben január 29-én este 20:18-kor világra jött az év első Nóniusz kanca kiscsikója, aki már az első lépéseit teszi az istállóban – jelentette
Aki szeretne egy csipetnyi tavaszi hangulatot csempészni a hétköznapjaiba, annak most érdemes ellátogatnia a Festetics-kastély parkjába, hogy testközelből is átélhesse a téltemető varázsát. A Festetics-kastély
A Maros-parti kastély és környéke drónfotókon is lenyűgöző látványt nyújt: a tájba simuló épület, a folyó kanyargó vonala és a dimbes-dombos vidék egészen különleges perspektívából
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. A rekorderedményhez a tavaly Magyarország Kormánya
Aki télen a Balaton környékén jár, érdemes nyitott szemmel figyelnie a tájat, hiszen akár egy magányosan sétáló nagy kócsagot is megpillanthat, amely méltóságteljesen uralja a
Ünnepélyes keretek között Guinness-rekord tanúsítványt kapott a Nemzeti összetartozás hídja szerdán Sátoraljaújhelyen, amely 723 méterével a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja lett. Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP),
„Ma Siófokon napközben 18 fokot mértünk!” – jelentette be közösségi oldalán a Siófoki Információk január 28-án kedden. Ebből az apropóból idézték fel, hogy napra pontosan
A téltemetők látványa, a természet korai ébredésének jelei és a Tiszakürti Arborétum nyugodt légköre garantáltan felejthetetlen élményt nyújt mindazoknak, akik szívesen barangolnak a természetben. A
A Kopasz-hegyi kilátó különleges adottságai, a környező táj geológiai gazdagsága és a páratlan kilátás együttesen biztosítják, hogy ez a hely minden természetkedvelő számára felejthetetlen élményt
Egy tavaszias januári nap alkonyán a Tenkes-hegy déli oldalán sétálva a természet csodálatos arcát mutatat meg. A képeket Györkő Zsombor készítette. A lemenő nap sugarai