Lelépő
Image default

Ennél beszédesebben nem lehetne szemléltetni a klímaváltozást a Balatonnál

„Ma Siófokon napközben 18 fokot mértünk!” – jelentette be közösségi oldalán a Siófoki Információk január 28-án kedden. Ebből az apropóból idézték fel, hogy napra pontosan nyolc éve több ezren csúszták át a Balatont.

2017. január 28-án a vártnál sokkal több, 6-8 ezer ember vett részt a Balaton-átcsúszáson, és kelt át a befagyott tavon.

„Hét éve a hosszan tartó hidegnek köszönhetően teljes felületén befagyott a magyar tenger, így hosszú idő után gyalogosan is végigmehettünk a felületén” – írják. Kiemelik, hogy a program rendkívül népszerű volt, hiszen a nyári főszezont is túlszárnyaló tömeg lepte el az északi parti Badacsony és a déli parti Fonyód strandjait, az átcsúszás 5,2 kilométerre lévő két végpontját. Az átkelőkből, akik közül sokan különféle téli sporteszközökkel tették meg a távot, szinte élőlánc alakult ki a két strand között. Sokan különféle téli sporteszközökkel tették meg a távot, szinte élőlánc alakult ki a két strand között.

A Balaton teljes befagyása mindig is ritkaságnak számított, de az éghajlati adatok azt mutatják, hogy az ilyen események egyre kevésbé fordulnak elő. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan emelkedett a téli hónapok átlaghőmérséklete, és a tartós, erős fagyok egyre ritkábbak. Ez a változás nemcsak a természeti környezetre, hanem a turizmusra és a helyi gazdaságra is jelentős hatással van. A téli turizmus egykor népszerű formái, mint a jégvitorlázás vagy a Balaton jegén való korcsolyázás, lassan a múlt emlékei közé sorolódnak.

A klímaváltozás hatásai egyre inkább érzékelhetők, és a Balaton esete különösen szemléletes példája annak, milyen gyorsan változik a világunk. Amíg 2017-ben az emberek izgatottan várták, hogy átkeljenek a tó jegén, ma már a januári 18 fokos hőmérséklet inkább aggodalomra ad okot. A kérdés, hogy milyen lesz a jövő Balatonja: vajon néhány évtized múlva már teljesen eltűnik a téli jégtakaró, és a karácsonyi fürdőzés válik hagyománnyá? A jelenlegi trendek alapján sajnos egyre inkább efelé haladunk.

Lelépő, fotók: Siófoki Információk

Kapcsolódó