Csodálatos nosztalgiavillamosokkal utazhatnak a szerencsések, akik menet közben a villamosközlekedés múltját és a közlekedéstörténet emlékeit is megismerhetik.
A BKV Zrt. tájékoztatása szerint a járatok reggel 9 órakor, három helyszínről indulnak Budapesten. A Puskás Ferenc Stadiontól indul és oda érkezik vissza – a Hungária, a Szépilona és a Budafok kocsiszínt érintve – az 1993-as, két vezetőállású, fűtéssel felszerelt, csillámpadlós, fénycsöves világítású MUV (Modernizált UV) 3430-as típusú nosztalgiajárat.
Az FVV „Bengáli” 1233-as pályaszámú villamos Újbuda-központtól – a Budafok, a Hungária és a Szépilona kocsiszínt érintve – a Széll Kálmán térig közlekedik majd. Első járművét 1961-ben építette meg a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) főműhelye saját tervek és koncepció alapján.
A jármű a bengáli tigrisre utaló becenevet jellegzetes morgó hangja és lomha mozgása miatt kapta.
A 611-es és 1820-as pályaszámú, felújított, favázas S járműtípusok a Széll Kálmán térről indulnak – a Szépilona, a Budafok és a Hungária kocsiszínt érintve –, majd a Puskás Ferenc Stadionhoz érkeznek meg.
A nosztalgiavillamosokra csak előzetesen regisztrált, tizenhat évnél idősebb utasok szállhatnak fel.
Budapest 150. születésnapjának tiszteletére összesen százötven utasnak lesz lehetősége a négyórás, feledhetetlen élményre. A MUV 3430 ötven utassal, az FVV „Bengáli” 1233 hetven utassal, a két S típusú villamos tizenöt-tizenöt utassal indul útnak.
A nosztalgiavillamos úthoz a regisztráció és a program további részletei IDE kattintva érhetők el.
Hatalmas népszerűségnek örvendenek a nosztalgiajáratok. Restaurálása után a nyáron ismét forgalomba áll a Centrumbusz, és nosztalgia élményjáratokat fog teljesíteni Budapest belvárosa és a ferihegyi repülőmúzeum között. Áprilisban Nejlon Piroskával és Bikrausszal is utazhattak a miskolciak. Télen pedig egy farmotoros Ikarus 66-ossal tartott múzeumpedagógiai előadást a közlekedési múzeum.
Lelépő.hu, fotók: BKV