Több mint százötvenezren látták a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat. A tárlat március 30-ig tekinthető meg.
Az intézmény hétvégenként a szokásosnál korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit és hétfőnként is nyitva áll a közönség előtt a tárlat utolsó hetén.
A festő születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából november végén nyílt, a Munkácsy. Egy világsiker története című nagyszabású tárlaton a mester kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig sohasem látott alkotásaival is találkozhat a nagyközönség.
Ahogyan azt a Lelépő is megírta, a kiállítás a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekművek segítségével tesz kísérletet arra, hogy megvilágítsa azokat a művészeti, társadalom- és kultúrtörténeti tényezőket, illetve hatásokat, amelyek a művésznek az 1870–1880-as években kibontakozó karrier- és sikertörténetét befolyásolták, s nagyban hozzájárultak az idehaza máig töretlen Munkácsy-kultusz kialakulásához.
Munkácsy Mihály a 19. századi magyar művészet legismertebb alakja. Nagy mestere a realizmusnak, egyik úttörője a modern kiállítási technikák alkalmazóinak, életformájában pedig sikerei csúcsán valóságos nagypolgár, egy időben a világ legjobban fizetett művésze. A tárlat több mint száz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak mentén segít feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét.
Lelépő