Hatvanhárom éves korában, szeptember 19-én meghalt Krecz Tibor újságíró, média-és kommunikációs szakember. Halálhírét lánya osztotta meg a közösségi médiában – közölte a Cívishír debreceni hírportál.
Krecz Tibor 1963. augusztus 20-án született Debrecenben. Újságírói pályafutását szülővárosában, a Hajdú-Bihari Napló munkatársaként kezdte. 1992 és 1997 között a Figyelő gazdasági hetilapnál dolgozott, előbb rovatvezető, majd felelős szerkesztő, 1995 és 1997 között szerkesztőségvezető volt; 2009-ben a lap főszerkesztőjeként tevékenykedett.
Az RTL Klub indulásakor, 1997-ben ő lett a kereskedelmi csatorna hírigazgatója. Irányítása alatt épült fel az RTL hírműsorainak szerkesztősége. Később vezérigazgató-helyettessé is kinevezték. E tisztségéről 2000 tavaszán lemondott. 2000-től az Axelero Rt. (későbbi T-Online) internetes médiaüzletágának ügyvezető igazgatói feladatait látta el, az Origo portál fejlesztését és mobilplatformokra való kiterjesztését irányította. 2003-ban Nádori Péterrel saját médiaprodukciós és tanácsadó céget alapított, Krecz és Nádori Médiaprodukciós és Tanácsadó Kft. néven.
A 2010-es évek elején tanácsadóként, médiavezetőként kapcsolódott be Debrecen életébe, a Nagyerdei Stadion építésébe. A stadion 2014-es átadása után az üzemeltető társaság kommunikációs és marketingvezetőjeként dolgozott, a DVSC futballcsapatának kommunikációs ügyeit is intézte.
Műsort vezetett a Klubrádióban, zsűrizett a Helyi Televíziók Országos Egyesületében. Lokálpatrióta debreceniként környezetvédelmi és más városi ügyekben is aktív szerepet játszott, kommunikációs szakemberként a Future of Debrecen programban is részt vett.
MTI


