Mátravasút egyik szakaszán befejeződtek a munkálatok, a másikon bár még jelenleg zajlanak, a végéhez közelednek.
Az Egererdő Zrt tájékoztatása szerint július 6-án, csütörtökön elindul a menetrend szerinti közlekedés a Mátravasúton.
a kisvasút a Gyöngyös – Szalajka-ház vonalon jár majd.
Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a mátrafüredi vonalon még tart a felújítás, de várhatóan egy hónap múlva, augusztus 5-én már kigördülhet az első kisvasút Mátrafüred felé is.
A Gyöngyösi Állami Erdei Vasút, vagy közismertebb nevén Mátravasút a Mátra déli oldalában halad. A kisvasút mostani nagyszabású felújítás során 6,3 kilométeres szakaszon a régi pályát elbontották. Ezt követően az ágyazat cseréje után új vágányokat fektettek le. Teljesen megújul a pálya menti vízelvezetés, és a keresztező utcák, telekbejárók útátjáróit is rendbe teszik.
Lelépő