Összesen mintegy hatszáz millió forintból, hét településen jelentős turisztikai fejlesztések készülnek el idén őszre a Mátra területén.
Konzorcium nyerte a pályázatot
Vissza nem térítendő támogatást nyert egy konzorcium a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. A konzorciumot a Equitum Castra Nonprofit Kft., valamint Bükkszék, Sirok, Kisfüzes és Szajla önkormányzata alkotja. A pályázati forrásnak köszönhetően több mint háromszáz millió forintot fordíthat környezettudatos kiállítóterek kialakítására.
Ebből a forrásból várhatóan szeptember végéig számos fejlesztés valósulhat meg. Ezek között lesznek új túraútvonalak, de épül egy-egy szín- és játszótér, továbbá pihenőhelyek és panorámateraszok teszik majd teljessé a természetjárás élményét.
Ugyancsak vissza nem térítendő uniós támogatásból fejeződik be október végére a „panoráma túrák a Mátra gyógyító kincseinél” című projekt. Erre korábban 298 millió forintot nyert a Heves Vármegyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft., valamint a Parád, Mátraderecske és Recsk önkormányzata alkotta konzorcium a TOP pályázatán.
Új kilátót kap a Mátra
A fejlesztés több útvonalon, természeti élményeken keresztül mutatja be az ökotudatos túrázás gyakorlatát. Ennek részeként létrejön az érintett települések tematikus túraútvonal-hálózata, a térség természeti és vízkincseit, népszokásait kísérve. Az útvonal mentén esőházakat, állomásjelző és információs táblákat, asztalokat, padokat helyeznek el, panorámateraszokat alakítanak ki.
Emellett Parádon háromszintes kilátó épül,
míg a legendás Rákóczi-fa állapotmegőrzése érdekében védőházat alakítanak ki.
Mátraderecskén a turistaút mentén forrásház várja majd a kirándulókat, továbbá sor kerül a jelenleg funkcióját vesztett gyaloghíd felújítására.
Lelépő, fotók: Kéktúra