Lelépő
Image default

Elképesztő fotók készültek a Balaton felett elhúzó retró Malév repülőről

Mihalik András akkor fotózta le a légcsavaros, egykori Malév repülőgépet, amikor éppen a bázisától a Hévíz-Balaton Airport felé tartott. A repülővel utazni is lehetett.

Ahogyan azt a Lelépő is megírta, a MÁV–VOLÁN-csoport idei első balatoni retró hétvégéjén július 8-án és 9-én várja a nosztalgiajárművek kedvelőit. A Goldtimer Alapítvánnyal közös szervezésben, a vasúti programokhoz igazodva retró repülésre is lehetőség nyílik az egykoron Malév kötelékébe tartozó Li-2 típusú légcsavaros repülőgépen.

Az idén 74 éves HA-LIX lajstromjelű gép a világ utolsó üzemelő példánya a sorozatnak.

Úgy tudni, a A Li-2 volt a második világháború utáni magyar polgári légiközlekedés első repülőgépe. A Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság (MASZOVLET) 1946-ban ezzel a típussal indította be előbb belföldi, majd nemzetközi járatait.

A MALÉV ezt követően 1964-ig üzemeltette a Li-2-eseket.

A forgalomból kivonás után a légierőhöz, a sportrepülésbe (MHS), illetve kiállítási tárgyként különféle nyilvános helyekre kerültek. A honvédség főleg ejtőernyős kiképzésre és célzsák-vontatásra használta őket, egészen 1975-ös hadrendből kivonásukig.

Erről az ikonikus Malév repülőgépről készített látványos fotósorozatot Mihalik András, amelyet közösségi oldalán osztott meg.

Aki kipróbálná a légcsavaros gépet, vasárnap is lesz rá lehetősége. Szentkirályszabadja és Sármellék közötti járatokon szolgál a repülőgép, egy repülés időtartama tizenöt perc. Az utazásokon kizárólag turistaosztály elérhető, huszonkétezer forintos jegyáron.

Vasárnap délután Sármellékről Budaörsre visszatérő repülés ismét alkalmat kínál a magasabb fedélzeti szolgáltatások kedvelőinek, az MA 001 számú járatra is elérhetők üzleti osztályú jegyek, negyvenhatezer forintos áron.

Az egykori malév járat turistaosztályán harminchatezer forintos jegyárral utazhatnak.

Az egykori Malév Li2-es repülőgép szombaton Tapolca állomás fölött fog repülni, így a

REPÜLŐK ÉS A NOHABOK „EGYÜTTÁLLÁSA” LESZ A HÉTVÉGE EGYIK LEGÉRDEKESEBB LÁTVÁNYOSSÁGA.

Lelépő, fotók: Mihalik András

Kapcsolódó