Lelépő
Image default

Október 23-án, öt óra alatt ért fel a Lobuche csúcsára a magyar hegymászó

Ahogyan arról a Lelépőn is beszámoltunk, Lengyel Ferenc és Balogh Martin, a Kalifa csapat tagjai az Ama Dablam-ot akarják megmászni. Ha pedig már a Lobuche alaptáborában kezdték meg az akklimatizációt, Feri fel is ért a hegy 6119 méteres csúcsára. Ehhez pedig mindössze öt órára volt szüksége.

Akklimatizációs körből csúcstámadás

Jó ütemben haladt az elmúlt napokban az Ama Dablam alaptábora felé Lengyel Ferenc és Balogh Martin. Az eredeti tervektől eltérve azonban úgy döntöttek, hogy trekking túrájukba beiktatnak még egy csúcsot. Akklimatizációs céllal akarták megmászni a Lobuche 6119 méteres csúcsát. Ez végül azonban csak egyiküknek, Lengyel Ferencnek sikerült. Társa a magashegyi betegség tüneteivel küzdve nem volt olyan állapotban, hogy nekivágjon a hegynek.

Lélegzetelállítóan szép csúcsra ért fel Lengyel Ferenc. Kép: Illusztráció, Unsplash

A Kalifa tájékoztatása szerint október 21-én érkezett meg a két magyar hegymászó az ötezer méter környékén lévő Lobuche alaptáborába, majd másnap az ötezerháromszáz méteren fekvő I-es táborig mentek fel. Még aznap Balogh Martin megkezdte az ereszkedést, hogy enyhüljenek a tünetei, Lengyel Ferenc azonban fent maradt és összekészült a hajnali induláshoz.

Október 23-án éjjel fél 1-kor kelt fel, rövid készülődés utánk két óra környékén már úton is volt a Lobuche csúcsa felé három iráni hegymászóval.

Az irániak sherpák segítségével mozogtak a hegyen, a magyar hegymászó – mivel nem ismerte az utat felfelé, ráadásul az éjszaka leple alatt könnyen el lehet tévedni – kissé lemaradva mozgott mögöttük, amíg fel nem jött a nap.

Öt óra alatt ért fel a csúcsra Lengyel Ferenc

A beszámoló szerint elég lassan haladtak előre, de mivel az akklimatizáció volt az elsődleges célja ennek a mászásnak, a magyar hegymászót ez nem zavarta.

Hajnali négy körül egy rövid mélyponton kellett túllendülnie Lengyelnek, az utolsó szakaszt pedig az egyik iráni mászóval tette meg. Hét óra környékén értek fel a Lobuche 6119 méter magas csúcsára.

A csúcsfotók elkészülte után a magyar hegymászó egyedül ereszkedett lefelé.

A Kalifa úgy tudja, a magyar hegymászó körülbelül öt óra alatt mászta meg a hegyet és mintegy másfél óra alatt ért vissza a táborba.

Ezt követően Lengyel összepakolt, evett, majd visszaindult Pangboche-ba, ahol délután újra találkozott Balogh Martinnal. Egy pihenőnapot követően pedig szerdán ismét útrakeltek, hogy tovább haladjanak az Ama Dablam alaptábora felé. Az expedíció folytatásáról a Lelépő is beszámol majd az EXTRÉM rovatában.

Ezt olvastad már?

Korábban már beszámoltunk a Lelépőn a páros egyik tagjának emberfeletti teljesítményéről. 2021. őszén Lengyel Ferenc siklóernyőzés közben siklóernyőzés közben olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy a zuhanása végén három csigolyája tört szilánkosra. Neszmélyi Emil, a Mount Everestet oxigénpalackkal megjárt magyar hegymászóval közösen júliusban állhattak fel a Mont Blanc 4810 méter magas csúcsára.

Fantasztikus teljesítmény: csigolyatörése után hódította meg a Mont Blanc-t a magyar hegymászó

Lelépő, fotók: Kalifa Facebook oldala

Kapcsolódó