Miközben a tavasz csábítóan hívogatja a természetbe vágyókat, egyre több hazai nemzeti park kénytelen ideiglenes korlátozásokat bevezetni. Az ok komoly: Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás vírusa, amely a haszonállatokra és vadon élő patásokra is súlyos veszélyt jelent. A hatóságok gyors reagálással próbálják megfékezni a fertőzés terjedését – a természetjárók türelmét és felelősségteljes magatartását kérik.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Strázsa-hegyi tanösvény látogatását átmenetileg megtiltják. A döntés hátterében a park legelőit karbantartó állatállomány védelme áll.
A ragadós száj- és körömfájás vírus ugyanis rendkívül fertőző: a szarvasmarhafélék, juhok, sertések és vadon élő párosujjú patások – például a vaddisznó és a szarvas – egyaránt veszélyeztetettek.
A kórokozó terjedése különösen alattomos,
hiszen nemcsak közvetlen érintkezéssel, hanem akár az ember ruházatára vagy cipőtalpára tapadva is eljuthat az állatokhoz – sőt, a széllel is képes nagy távolságokat megtenni. Igazolt fertőzés esetén a teljes érintett állomány leölésére lehet szükség, így a megelőzés kiemelt jelentőségű. A nemzeti park munkatársai nyomatékosan kérik a kirándulókat, hogy a korlátozások ideje alatt tartsák tiszteletben a látogatási tilalmat.
Hasonlóképpen szigorú intézkedéseket vezetett be a Hortobágyi Nemzeti Park is. A Hortobágyi Nonprofit Kft. közleménye szerint a járványveszély miatt bizonytalanná vált a tavaszi programok megrendezése.
Két ikonikus esemény már biztosan elmarad:
a Szent György-napi Kihajtási Ünnep, Kézműves Vásár és a Világörökségünk, a Puszta Napja, valamint az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó is, bár utóbbi rendezvényt az őszi hónapokra próbálják átütemezni. Emellett határozatlan ideig szünetel a Pusztai Fogatozás program, és a Mátai Ménes sem fogad látogatókat. A szervezet közleményében hangsúlyozta: állataik védelme érdekében minden lehetséges óvintézkedést megtesznek, és folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot a fejleményekről.
Korábban írtuk, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága közösségi oldalán hívta fel a kirándulók figyelmét, hogy a száj- és körömfájás járványhelyzet miatt több, legelőként használt védett területen ideiglenes látogatási tilalom van érvényben.
A korlátozás érinti a tihanyi Belső-tó partvidékét, valamint az ürgés legelőt és az ezekhez kapcsolódó gyepterületeket. Tilos a belépés a csopaki Kerekedi-öbölben fekvő szürkemarha-legelőre, csakúgy, mint a pécselyi medencében található, magyar tarkákat legeltető területre.
A Kékkút és Kővágóörs közötti Szegszénai-rét, valamint a kisapáti falu alatti legelő szintén lezárásra került. Ugyanez vonatkozik a Salföldi Major melletti területekre, a Zalavári Állattartó Telephez tartozó legelőkre – köztük a Nedámra, az Ökör-szigetre és a Basára –, valamint a Kápolnapuszta melletti, továbbá a Letenye környéki Mura-ártéri legelőkre, mint a Szűk sűrű és a Goronyák.
Ahogyan arra korábban felhívtuk a figyelmet, mindezek mellett továbbra is zárva tart a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, ahol még kerékpáros áthaladás sem lehetséges, valamint a Salföldi Major is és országszerte egy sor állatos hely.
Lelépő


