A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint hatvanöt egyedből álló fokozottan védett kislilik állomány tartózkodik jelenleg a nemzeti park területén.
A nemzeti park kis lilikkel foglalkozó nemzetközi kollégái kedden jelezték, hogy a Görögországban, a légvonalban több mint hétszáz kilométerre lévő Kerkini-tónál telelő kis lilik fennoskandináv állományát a terepi bejárásokon nem sikerült megtalálni, tehát vélhetően elindultak a fészkelőhelyeik felé északnak.

„Útjuk során tradicionálisan meg szoktak állni nálunk, így terepi kollégáink a kis lilikek szokásos előfordulási helyein fokozott figyelemmel keresték őket a vadludak között” – írja a nemzeti park, hozzátéve, sikerült is megtalálni őket, mind a hatvanöt egyedet.
A Hortobágyi Nemzeti Park kiemeli, az utóbbi tíz évből nyolc alkalommal a mostani március 21-i dátumhoz képest egy hét eltérésen belül érkeztek, s bíznak abban, hogy tartják jó szokásukat a távozásnál is és Magyarországon ünneplik a Húsvétot!
A Hortobágyon mindig zajlik az élet. Ebben a cikkünkben megmutattuk, milyen mesés virágszőnyeg borítja most a hortobágyi erdőket, itt pedig arról írtunk, miként alakultak ki a nemzeti park területén új tavak.
lelépő.hu, fotók: Hortobágyi Nemzeti Park