Lelépő
Image default

Kiderült, mikor sétálhatunk újra a megújult Citadellán

2026 tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns történelmi kiállítással várja az érdeklődőket.

A Citadella több mint másfél évszázados történetében jövő év tavaszán új fejezet kezdődik. A méltó módon megújuló erőd egy nyitott, élhető és szerethető közösségi térré válik. A korábban mindössze egy bejárattal rendelkező zárt építményt három ponton is megnyitották a szakemberek. A falak átvágásával és az így kialakított látványos lépcsősorokkal nyitottabbá és könnyen megközelíthetővé válik az épületegyüttes. Az újonnan kialakított teraszokról teljes pompájában élvezhetjük a főváros lenyűgöző panorámáját.

Az erődfalon belül egy 6.000 négyzetméteres, új közparkot alakítanak ki, amely funkcionalitásában a környezettudatosságra és önfenntartásra törekszik, szem előtt tartva a természeti értékek megőrzését. A Citadella közvetlen környezetében található zöldfelület az eddigi másfélszeresére, 20.000 négyzetméterre bővül, ahol különleges növényritkaságok kapnak helyet.

A munkálatok során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a múlt örökségének megőrzésére, miközben a 21. század legmodernebb technológiai megoldásai is teret kapnak. A nyugati ágyútoronyban „Szabadság Bástyája” címmel egy 1.700 négyzetméteres, több szintes kiállítás várja majd a látogatókat, amely a magyar szabadságért folytatott küzdelmeknek állít méltó emléket.

A modern kiállítási élményt egyedi építészeti megoldások teszik még különlegesebbé, úgy, mint az üvegszerkezetű gyalogoshíd, a belső udvarban kialakított mesterséges vízfelület és az örökláng. A látogatók kényelmét modern felvonó, akadálymentes bejáratok és közösségi helyiségek segítik, a szolgáltatások tárházát vendéglátóhely és ajándékbolt színesíti. Az esti órákban megújult díszkivilágítás emeli majd ki a Citadella és a Szabadság-szobor városképi jelentőségét.

Lelépő

Kapcsolódó