Mintegy ezerötszáz kék galamb telel idén a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén – adta hírül a nemzeti park. Hozzátették: a madarak napközben a közeli gabonatarlókon táplálkoznak, az éjszakákat pedig a környező facsoportokban töltik.
A védett kék galambok a középhegységekben költenek, így az Alföldön csak az őszi-téli időszakban találkozhatunk velük. Nyár végén, kora ősszel érkeznek, s rendszerint már februárban visszaindulnak költőhelyeikre. Legtöbbször fekete harkályok által vájt odúkban költenek, s évente akár három-négy fészekaljat is felnevelnek. Érdekesség, hogy már akkor lerakják következő tojásaikat, amikor az előző fiókák még ki sem repültek.
Az utóbbi évtizedben a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén is költött néhány kék galambpár.

Főként növényi eredetű táplálékot fogyasztanak. Költőterületükön szívesen eszik a bükkmakkot, tölgymakkot is, míg az alföldi tájakon pedig gyommagvakat és elszórt gabonaszemeket szedegetnek. Ők maguk is fontos részei azonban a táplálékláncnak, ugyanis a vándorsólymok és kerecsensólymok szívesen zsákmányolnak közülük.
A kék galambok a parlagi galambokhoz hasonló testméretűek.
Alapszínük kékesszürke, szárnyukon két kisebb, sötét sáv húzódik. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon jelenleg mintegy ezerötszáz kék galamb tartózkodik. Több kisebb, háromszáz-négyszáz példányos csapatban mozognak.
lelépő.hu, fotó: Marik Pál, Fenyvesi Zoltán