A régészek is meglepődtek, amikor az áttört beton alatt egy titkos folyosót találtak – írja a Kemma.
Semmilyen feljegyzés sem maradt arról, a titokzatos folyosóról, amit a közelmúltban találtak a tatai vár udvarán – adta hírül a minap a Kemma. Ahogyan arról a lap korábban beszámolt, 1972 óta most először van lehetősége a Kuny Domokos Múzeum régészeinek, hogy tudományos kutatást végezzenek a várnál.
Nem azt találták meg a régészek, amit kerestek
Úgy tudni, jelenleg két helyszínen dolgoznak: a török átjárónál és a Ferrandó-bástya tövében. Azonban olyan dologra bukkantak, amire senki sem számított. A vastag beton padlózat áttörése után egy sötét, titokzatos folyosó tárult fel.
Dr. Schmidtmayer Richárd, a tatai múzeum igazgatója a lapnak elmondta,
egy törökkori járószintnek kellett volna eltűnnie.
„Ehhez képest pedig egy boltozatos helyiségre bukkantunk” – nyilatkozta. Hozzátette, a feltáruló folyosó elhelyezkedéséből egyértelműnek tartja, hogy a vár erőd jellegének felhagyása utáni időszakhoz, vagyis a 18-19 századhoz kötődik.
Külső segítségre volt szükség az alagút első körös vizsgálatához is
A Kemma beszámolója szerint ahhoz, hogy a régészek megállapíthassák, hogy statikailag mennyire biztonságos a járat, speciális szakemberek segítségét kérték. A Tatabányai 4×4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai már korábban is segédkeztek a múzeumban, így örömmel vállalták a nem mindennapi feladatot.
A járat elején a munkában részt vevő szakemberek még kényelmesen elfértek egymás mellett állva is, később azonban jelentősen beszűkült a járat, volt, ahol a magassága már csak negyven centiméter volt.
Egy lézeres távolságmérőt használtak, hogy meghatározhassák, milyen hosszú lehet ez az alagút.
A speciális mentők végül találtak egy öt és fél méternyi szakaszt. A folyosó törését követően van még egy két méteres járat az egyik irányba, illetve egy másik is, ami két méter magas lehet. Jelenleg Lidarral, vagyis egy 3D-s eszközzel próbáljuk feltérképezni az állapotát az egész alagútnak.
Lelépő, forrás és fotók: Kemma