Hatalmas erdőtűz tört ki csütörtökről péntekre virradó éjszaka Dalmáciában, Split közelében. A lángok lakóházakat is elértek, több száz embernek kellett elhagynia a veszélyeztetett területet. Magyar turisták is menekülni kényszerültek, egyikük szerint olyan gyorsan változott a helyzet, hogy perceken múlott, sikerül-e időben kijutniuk.
A tűz a Splittől mintegy 30 kilométerre fekvő, Omišhoz tartozó Lokva Rogoznica térségében keletkezett. A lángok először a fenyőerdőben és az aljnövényzetben terjedtek, majd a szél hatására gyorsan elérték a lakott területeket is. Több száz helyi lakosnak és turistának kellett biztonságos helyre menekülnie.
Egy horvátországi nyaralással foglalkozó Facebook-csoportban Vass Virág számolt be arról, hogy Stanićiből kellett elmenekülniük. Elmondása szerint amikor megérezték a füstszagot, pakolni kezdtek, de akkor még nem gondolták, hogy ekkora a veszély. Nem sokkal később feltámadt a szél, amely megváltoztatta a tűz terjedésének irányát.

„Pillanatok alatt mellettünk kezdett el lángolni a terület. Senkinek nem szóltak, senkit nem evakuáltak, magunktól szedtük a cuccunkat és menekültünk el, és így is perceken múlott az életünk” – írta.

A magyar turista beszámolója szerint szerencsére mindenki épségben van, az autóik azonban megsérültek. Mint írta, abban bízik, hogy a környéken tartózkodó többi nyaralónak és helyi lakosnak is sikerült biztonságba jutnia. Ugyanebben a Facebook-csoportban Lipót István egy drámai videót is megosztott a tűzről.
A magyar külügy tájékoztatása szerint folyamatosan figyelemmel kísérik a Dalmáciában kialakult helyzetet, és kapcsolatban vannak a horvátországi magyar konzuli szolgálattal. A közlés szerint az általuk ismert, illetve a konzuli szolgálathoz fordult magyar állampolgárok biztonságban vannak. Az éjszaka folyamán több esetben közvetlenül is egyeztettek a horvát hatóságokkal annak érdekében, hogy az érintett magyarok biztonságosan elhagyhassák a veszélyeztetett területet.
A térségben tartózkodó magyarokat arra kérik, hogy kövessék a horvát hatóságok utasításait, és ha segítségre van szükségük, forduljanak a Konzuli Szolgálathoz. A 24 órában elérhető konzuli ügyelet zöld száma: +36 80 36 80 36.
Lelépő




