Átadták a Varázslatos Magyarország és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében megvalósult Varázslatos Hortobágy fotópályázat, illetve az Igazgatóság ötven év a mi szemünkkel pályázatának díjait, valamint megnyitották a pályamunkákból rendezett természetfotó kiállítást a debreceni Kölcsey Központ Bényi Galériájában.
Háromszáz pályaműből választották ki a legjobbakat
Hazánk elsőként alapított nemzeti parkja 2023-ban ünnepli fennállása ötvenedik évfordulóját. Természeti értékei a múltban és a jelenben is legendásak, egy olyan egyedi tájat őriz Európa közepén, melynek nincs párja: „egy darab Ázsiát Európa szívében”.
A Varázslatos Magyarország a fennállása óta, immár tizennégy éve gyümölcsöző kapcsolatot ápol a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal, egymás munkáját kölcsönösen támogatva képviselik a magyar természetvédelem ügyét. A két szervezet a jubileum kapcsán Varázslatos Hortobágy címmel közös fotópályázatot hirdetett.
A szervezők olyan természetfotókat vártak, amelyek hűen mutatják be a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágának biológiai sokszínűségét, fókuszban az ott élő állat- és növényvilággal, a hortobágyi tájakkal és természeti jelenségekkel. Olyan képeket is, melyek a világörökségi helyszínen máig élő pásztorkultúrát és a hagyományos állattartáshoz kapcsolódó életképeket, portrékat és emberi sorsokat ábrázolnak.
A pályázatra több mint háromszáz alkotás érkezett,
melyeket a VM szakmai zsűrije, Máté Bence, Potyó Imre, ifj. Vitray Tamás, Szilágyi Attila és Suhayda László értékelt.
A Bényi Galéria impozáns terében megrendezett fotókiállítás egy reprezentatív válogatást mutatott be a díjazottak és a pályázók képeiből, amelyeknek köszönhetően a látogatók betekintést nyerhettek a Hortobágyi Nemzeti Park életének változatos élővilágába, valamint a hagyományos pásztorkultúrába.
A díjazottak névsora és alkotásai
A Varázslatos Hortobágy fotópályázaton
első helyezést ért el Kocsis Ferenc, Hajnali kihúzás című képével.
Második lett Derencsényi István, Rackák naplementében című fotója, harmadik helyre pedig Ambrus Tímea, Hozzád indulok című fényképe került.
Különdíjat kapott Bella László a Lelépő által is korábban bemutatatott Aurora Borealis a Hortobágyon című képével. Szintén különdíjban részesült Borza Sándor, Gyenti Balázs és Dósa László is.
Az az ötven év a mi szemünkkel fotópályázaton az első három helyezést Szilágyi Attila érte el,
Pásztortűz, Reggeli üdvözlés darumódra és A harag napja című képeivel. Portfólió-díjat kapott Habarics Béla, különdíjas lett Simay Gábor, Habarics Béla, Szilágyi Attila.
A kiállítás ingyenesen látogatható 2023. június 29-től július 30-ig, naponta 10-től 18 óráig, esti rendezvények alkalmával 19 óráig. A további képek itt tekinthetők meg.
Lelépő, fotók: Varázslatos Magyarország