Honfoglalás kori temetőt találhattak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai. A csapat a Tisza-tó térségében végzett mikroregionális kutatóprojektet – olvasható a szervezet közleményében.
Árpád-kori település nyomaira bukkantak a Tisza-tónál
A hivatalos tájékoztatás szerint március első hétvégéjén a MNM NRI Közösségi Régészeti Osztályának önkénteseivel vette kezdetét a többéves, nagyszabású kutatási program 2024-es évada. Ez már az első napon egy eddig nem ismert, a honfoglalás korában és az Árpád-korban is lakott lelőhely felfedezését eredményezte.
A fémkereső-műszeres lelet- és lelőhelyfelderítés során a honfoglalás korára datálható veretek, nyílhegyek, valamint egy jellegzetes fokos is előkerült. Ezen leletek alapján feltételezhető, hogy egy honfoglalás kori temetőt is rejthet a vizsgált terület.
Úgy tudni,
ennek pontos igazolására további kutatásokat indít az intézet.
Bronzkori leletek is előkerülhettek
A régészeti intézet a leletek kiértékelése alapján úgy véli, a terület a bronzkortól a császárkoron át a honfoglalás időszakában és a középkorban is lakott volt. Reményeik szerint a későbbi korok talajmunkái, valamint a mezőgazdasági művelés nem tette teljesen tönkre az itt megbújó emlékeket. Látszik azonban meglátásuk szerint, hogy a szántott rétegből kiemelt fémleleteket megbolygatták.
Mint ismert, a Tisza-tó mikroregionális kutatóprojekt 2022 márciusában vette kezdetét. Ennek célja az Árpád- és középkori településhálózat és kereskedelmi kapcsolatok pontosabb megismerése. Mindezt az Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tomajmonostora és Kunhegyes közigazgatási területén található régészeti lelőhelyek és épített örökségi emlékek tanulmányozása révén kívánják megvalósítani.
A kutatás több rétegű módszertannal zajlik, amelyben egyaránt helyet kapnak műemlék- és örökségvédelmi elemek. Ennek keretében valósult meg tavaly ősszel Tomajmonostora határában annak a régészeti feltárásnak az első üteme. Ez a korábbi terepbejárási és geofizikai mérések alapján igazolta az egykori bencés monostor létét, és idén is folytatódik majd.
Lelépő, forrás és fotók: MNM NRI weboldala