1955-ben ezen a napon hunyt el Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok, akit mindenki csak „magyar delfinként” emlegetett. Sokan csak elképesztő sportsikereiről ismerik, holott egy igazi polihisztor volt. Újságíró, labdarúgó-játékvezető, gyorsúszó, emellett pedig építészmérnök is volt. Nem is akármilyen.
Hajós Alfréd a Műegyetemen szerzett oklevelet, majd Alpár Ignác irodájában dolgozott együtt a kor meghatározó építészével, Lechner Ödönnel egészen addig, amíg saját építészirodát nem nyitott 1907-ben.
Építészeti stílusa kezdetben szecessziós majd eklektikus volt, később azonban a modern stílust is hitelesen képviselte.
Aranybika szálló

A napjainkban Grand Hotel Aranybika néven működő szálloda alapjait 1882-ben Steindl Imre tervei alapján építették, azonban a hotel akkora népszerűségnek örvendett már akkoriban is, hogy az épületet 1913-lebontották.
A helyére épült a Hajós Alfréd által megálmodott eklektikus épület,
amelyben a vendégszobák mellett koncertterem is helyet kapott.
Weidlich-palota

A szecessziós stílusú épület Miskolc belvárosában található
és 1911-ben építette Hajós Alfréd irodája. A átadását követően több bolthelyiség is helyet kapott, itt működött a Fehér Galamb divatkereskedés, Pick Jakab bútorgyáros bemutatóterme, a pincében pedig az Apolló mozgókép-színház működött. Ma a földszinten a Pizza, kávé, világbéke étterem várja a vendégeket.
Népkerti Vigadó

A Népkerti Vigadó eredeti épülete 1903-ban épült, azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Hajós Alfréd tervei alapján átépítették. 1926-ban emeletet helyeztek rá, torna- és vívócsarnokot alakítottak ki benne, de
hatalmas nyitott teraszokkal rendelkező étterem is működött benne.
A sor azonban rendkívül hosszú. Hajós Alfréd építész munkássága ugyanis rendkívül gazdag volt, az ő nevéhez fűződik többek között a Kolozsvári Vakok Intézetének, a kőszegi Bencés Gimnáziumnak, a . Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának, a lőcsei Római katolikus gimnáziumnak és természetesene a budapesti Nemzeti Sportuszodának is a megépítése.
lelépő.hu, fotók: @karindragos, @miskolciapartmanok, Népkerti Vigadó