Lelépő
Image default

Ezek az év legszebb balatoni épületei

Az Év balatoni háza építészeti díjpályázatot ötödik alkalommal hirdette meg a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) a Balatoni Szövetséggel (BSZ) együttműködve – adta hírül a veol.hu.
 
A kiírásra rekordszámú, huszonhárom pályamű érkezett be, ebből hét lakóépület, tíz középület és hat az üdülő/gazdasági épület kategóriában. A beérkezett pályázatokból előbírálat után a zsűri kiválasztott tízet, melyet a helyszínen is megtekintett. A helyszíni szemle után került sor a bírálóbizottság ülésére, melyen megszülettek az eredmények.
 
Balatonfüred, Zákonyi utcai pavilonsor
 
Az Év balatoni lakóháza egy balatonhenyei családi ház lett, amelyet Dénes György és Dénes Eszter tervezett. Az Év balatoni üdülőépületének a Balatonszárszón található D20 nyaralót választották, aminek felelős építésze Fazekas Katalin és Vilics Árpád. Az Év balatoni középülete a balatonfüredi Zákonyi utcai pavilonsor lett, mely Golda János és Madzin Attila munkáját dicséri. 
 
Balatonakarattya, református templom
Berek Világa Látogatóközpont
 
Különdíjakat is kiosztottak az eseményen. A NABE különdíját a balatonakarattyai református templom kapta, amit Szabó György tervezett. A BSZ különdíját a fonyódi Berek Világa Látogatóközpont vehette át, felelős tervezője Mezei László. A Magyar Építészkamara különdíját a siófoki Bakterház kapta, felelős tervezője Katók Edit és Berecz Tamás.
 
Siófok, Bakterház
 
A Somogy Megyei Építészkamara különdíját a szőlősgyöröki Légli Borászat nyerte el, felelős tervező Pór Péter. A Zala Megyei Építészkamara különdíját pedig a Vonyarcvashegyen működő Cabin Balaton kapta meg, építésze Béres Attila és Baráth Éva.
 
Lelépő.hu

Kapcsolódó