Lelépő
Image default

Elképesztő összeget fizettek ezért a Vaszary festményért

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. 

Hatalmas várakozás előzte meg a Virág Judit Galéria 81. klasszikus árverését – az egész szcéna lélegzetvisszafojtva figyelte, merre indul el a piac. A teremben ennek megfelelően nehéz volt ülőhelyet találni. Elhalkult a Kongresszusi Központ nagyterme, amikor Vaszary János 1927-ben festett „A Piazza dell’Unitá Triesztben” című festménye került sorra:

a festőzseni Európa legnagyobb, tengerre néző terét megörökítő életvidám és színes festménye végül a 75 millió forintos kikiáltási árat megduplázva 150 millió forintért kelt el.

A festmény igazi nyári mű, melegséget, életörömöt és színek kavalkádját hozza el. A magyar festőzseni az egyik legkeresettebb alkotó idehaza és külföldön egyaránt, műveinek értéke folyamatosan nő. A kép nem ismeretlen a nagyközönség előtt: 1928-ban kiállították a Nemzeti Szalonban, azóta pedig szerepelt 2007-ben a Magyar Nemzeti Galéria Vaszary életmű-kiállításán, legutóbb pedig tízezrek csodálták meg a Virág Judit Galéria 2024-es Róma-Budapest tárlatán.

Vaszary János rajongott a mediterrán világért és Olaszországért. 1925 után nyarait rendszeresen Itália divatos tengerparti fürdőhelyein töltötte. Mivel gyakran küldött beszámolókat pesti lapoknak az utazásairól, pontosan nyomon követhető, hogy merre járt és milyen festmények készültek az adott városokban.

Vaszary mindenhol vázlatfüzetekbe gyűjtötte az érdeklődését felkeltő motívumokat, az ellesett mozdulatokat, a tengerparti jeleneteket, a városrészleteket – ezek intenzív festői kifejezésre sarkallták.

A műtermében a valós látványtól már elrugaszkodva, élénk fantáziáját használva helyezte el a látottakat a vásznon.

Vaszary előszeretettel kereste fel az Isztriai-félsziget északi partján lévő üdülőhelyeit: Portorozt, ahol főleg a strandéletet, valamint Piranót és Triesztet, ahol inkább a tengerparti kikötőket örökítette meg. 1927-ben fordult meg Triesztben, ahol a város tengerparti főtere ragadta meg a képzeletét.

A fenséges Piazza Unità d’Italia Trieszt szimbóluma, Európa legnagyobb, tengerre néző tere, amit paloták és kávézók vesznek körül. Itt készült a most aukcióra kerülő fenséges festmény, amely a két háború közötti mediterrán világot ábrázolja. A kávéház teraszán a színes napernyő alatt egy katona társaságában beszélgető hölgyek ülnek, akik a kor divatjának megfelelően cloche kalapokat viselnek. Két csendőr a tér biztonságát vigyázza.

Lelépő

Kapcsolódó