Lelépő
Image default

TOP 4 hely, ahonnan gyönyörködhetünk a most kezdődő daruhúzásban a Hortobágyon

Az ősz beköszöntével megérkeztek a darvak a Hortobágyra. Ezen a héten a Hortobágyi Nemzeti Park tájékoztatása szerint már több, mint negyvenhatezer daru tartózkodik a térségben! A több tízezer madár naponta ismétlő, alkonyathoz kötődő mozgalmát, az időszak legvonzóbb természeti eseményét, a daruhúzást bárki élőben is figyelemmel kísérheti.

A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk.

A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak

a megtekintésére szeptember második felétől november elejéig túrákat szervez a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. Ha azonban egyénileg szeretnénk alkonyat tájén elcsípni a látványos jelenséget, van négy hely, ahová érdemes ellátogatnunk.

Ezek a legjobb helyek a daruvonulás megtekintésére

1. Jó eséllyel gyönyörködhetünk a daruhúzásban Balmazújváros és Tiszacsege közötti műút hármas kilométerkövénél. A műút mellett, a régi kilátótorony helyén, a földúton le lehet parkolni, de a Hortobágyi Nemzeti Park felhívása szerint a pusztába belépni tilos.

2. Balmazújvárostól délre, Hajdúszoboszló felé, a város vége táblát követően, de még a Keleti-főcsatorna hídja előtt található a jobb oldalon egy épített les. Itt is nagy eséllyel lehet látni darvakat kora délután, és naplemente környékén.

3. A 33-as főút Szálkahalom és a Látóképi horgásztó közötti szakaszon több helyen lehet a pusztában tartózkodó darvakat megfigyelni táplálkozás közben, vagy esti pihenőre gyülekezve.

4. A Nagyhegyes és Elep közötti útszakaszon napközben is megfigyelhetők darvak nagy eséllyel, ahogy a tarlón, vagy a pusztában csipegetnek.

Négy keréken a darvak nyomában

Az éjszakázó helyeikre húzó darvakat a nemzeti park területén vezetett túra keretében, személygépkocsival is megtekinthetjük. A résztvevők konvojban indulnak a terepre, a darvak éjszakázóhelyénre, ami a Hortobágy falutól akár harminc kilométerre is lehet. Az időpontokat már meghirdették, szeptember 23 és november öt között összesen húsz időpont közül lehet választanai.

Lelépő

Kapcsolódó