Soha vissza nem térő kulturális élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a második Füred Art Weekre (FAW). A vásárral egybekötött kiállításon a vendégek találkozhatnak a...
Programkereső
Koncertek, zenetörténeti városi séta és zenés kastélytúra is várja a közönséget a Budapesti Vonósok 28. Haydn Fesztiválján július 18. és 20. között Pápán. A kulturális...
Szombaton teljes zár lesz a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig: ezen a napon 9-12 óra között semmilyen vízi jármű nem hajthat ki és...
Esténként néha felbukkan az égen egy fényes, mozgó pont, amely lassan halad át felettünk – ez a Nemzetközi Űrállomás (ISS), ahová június 26-án érkezett meg...
Júliusban is több nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), akik egyebek mellett favázas és acélvázas villamosokkal, illetve nyitott tetejű autóbusszal is utazhatnak...
Augusztusban rendezik az Ősök Napját Bugacon, ahol jurtatábor, hagyományőrző- és sportesemények, tudományos kiállítás, előadás és koncertek is várják a közönséget. A rendezvénynek otthont adó Bugacon...
2025 nyara nem csak a hőségről és a Balatonról szól, hanem az összefogás erejéről is. Július 6-án, vasárnap délután egy különleges eseményt láthatnak az érdeklődők...
Mintha maga Csontváry hívna sétára saját belső világába – ilyen lenyűgöző és meghökkentő az ország legújabb immerzív kiállítása, ami a veszprémi CODE-ban nyitotta meg kapuit....
Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18-20. között rendezik meg a Füred Art Weeket (FAW), amelyen 23 galéria és aukciósház vesz...
Megnyílt az Extreme Park Budapest – mától a magyar fővárosban működik Európa egyik legnagyobb beltéri, családoknak szóló élményparkja. Az attrakció 4000 négyzetméteres területén mászófalak, akadálypályák,...

