Lelépő
Image default

Kétezer busó űzi el a telet idén Mohácson

Száznegyvennél is több programmal várja február 16-tól a hatnapos busójárás a mohácsiakat és a városba látogatókat. Idén csaknem kétezren be is öltöznek a mohácsi télűzésen.
 
A hatnapos rendezvény programok többsége ingyenes lesz. A várostól mintegy négyszáz népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kap engedélyt árusításra.
 
 
Évre évre egyre többen érkeznek a busójárásra, ezért igyekeznek úgy szervezni a programokat, hogy elkerüljék a nagy tömeget egy-egy helyszínen. Ezért a Széchenyi tér, a Deák tér és a Busóudvar mellett a Szerb templom és a Selyemgyár udvarán is felállítottak szabadtéri színpadot, ahol a többi helyszínhez hasonlóan LED-falon is lehet követni az eseményeket. Újdonság, hogy idén már a piacon is tartanak rendezvényeket.
 
 
A Busójárás február 16-án csütörtökön, kisfarsangkor kezdődik
 
gyermek tánc- és busócsoportok felvonulásával, és lesz szabadtéri táncház is a busókkal. Péntek délután busócsoportok és zenekarok mutatkoznak be. Szombaton nyit a vásár, a Busóudvarban látványfőzés közben ismerkedhetünk Mohács ízeivel, délután  busólakodalmas menet indul.
 
 
Farsangvasárnap, a busójárás fő napján rengeteg program várja a látogatókat, a színpadon zenekarok, táncosok, busócsoportok bemutatóit is láthatjuk. Déltől a Sokac-révben tánccsoportok, dudások és busók bemutatói, majd a busók csónakkal átkelnek a Dunán.
 
A nap egyik fénypontja, a busócsoportok felvonulása, délután kettőkor indul.
 
A busóavatás után indul az estig tartó szabad farsangolás és mulatság a belvárosban. A Széchényi tér közepén felállított máglyát öt órakor gyújtják meg a busók.
 
 
A teljes program a busójárás hivatalos oldalán, a www.mohacsibusojaras.hu- n tekinthető meg.
 

Kapcsolódó