Marti Richárd vadfotós az erdőben, az állatok közelében a békességet, a nyugalmat és a kíváncsiságot találta meg. Azt mondja, a jó képhez kell a szerencse is, na meg persze az is, hogy jól ismerje a környéket, a vadakat és hogy mindenben meglássa a szépet. Ezekről beszélgettünk, van azonban valami, amit biztosan magával visz a sírba. Hogy mi ez? Az interjúnkból kiderül.
Azt szokás mondani, hogy az állatok szeretete elválaszthatatlan a természet szeretetétől. Egy vadfotós esetében ennek különösen igaznak kell lennie? Nálad hogyan kezdődött minden?
Igen, a kettő kéz a kézben jár, ez íratlan szabály, de ami fontosabb, az a vad és a természet tisztelete, vagyis ez erdő és a vad territóriumának tiszteletben tartása. Azt nem lehet elfelejteni, hogy ha kimegyünk az erdőbe ott mi csak vendégek vagyunk. Hogy nekem hol kezdődött? Valahol a gyermekkorban. Minden gyerek szereti az állatokat, de azt életemben nem gondoltam volna, hogy felnőttként vadakat fogok fotózni, de az élet kiszámíthatatlan. Lakóhelyemtől az erdőszéle olyan ötven-száz méterre van, magyarul az út másik oldalán már a természet van, ami három oldalról körbe veszi a lakótelepet. Amikor elkezdtem hobbi szinten fotózni, minden érdekelt, végül pedig kikötöttem a vad és természet fotózásánál. Ma már nem is nagyon akarok erről az útról letérni.
Ma már eléggé jelentős követőtáborod van a közösségi médiában, láthatóan sokan rajonganak a munkádért, köztük – nem titok – mi is. Mi kellett ahhoz, hogy idáig eljuss?
Nem kis munka és idő volt elérni. Valóban, kezd beérni a gyümölcse és ez nagy örömmel tölt el. Mindig azt mondom, hogy a nagy házak is kis téglákból épülnek csak kivárni, amíg a sok kis tégla egymásra épül, na, ahhoz kell az elszántság és a türelem. Amikor rájövök arra, hogy az adott kép miért nem tetszett a követőimnek, utána ezt a hibát mindig ki akarom javítani, hogy egy jobbat alkossak.
Ez egy iskola, tandíj, amit mindenkinek meg kell fizetnie.
Hogy lesz valakiből profi vadfotós legyen?
Profinak nem tartom magam, sok még az előttem álló lépés, de köszönöm hogyha így látjátok, ez megtiszteltetés számomra. Most mondanám azt, hogy profi fotós felszerelés, milliós gépváz, objektív-park, mindenből a legjobb és legdrágább, de hazudnék. Én úgy tanultam, hogy azzal főzök, ami van és ami az adott pillanatban elérhető. Nem azt mondom, hogy egy belépő szintű kompakt vagy bridge géppel nem lehet jó éles képeket csinálni, de minőségben nem olyanok lesznek a képek, mint egy komolyabb szintű gépnél. De én is egy bridge géppel kezdtem, ami pont jó arra, hogy az ember megtanulja az alapokat. Bár most se használok profi szintű gépvázat csak egy belépő szintű DSLR vázat. A technikai feltételek is fontosak, de nem meghatározók.
Milyen személyes tulajdonságokra van még szükség?
Nyugalomra. Amikor kimegy valaki a természetbe, hogy vadat fotózzon, üljön le az erdő szélén és kicsit nyugtassa meg magát! Furcsán hangzik, de az állatok nem csak a szagokat érzik vagy a lépteinket hallják, esetleg távolról kiszúrnak a jó látásuknak köszönhetően, hanem igen is érzik, ha tele van a fejünk mindennel. Ha feszültek vagyunk, nagyon messziről elkerülnek. Nem utolsó sorban pedig önismeretre és vadismeretre van szükség, továbbá arra, hogy folyton fel legyünk készülve.
Tudnunk kell, hol esznek, hol isznak, merre járnak a vadak, hol szoktak felbukkani, hol van a kedvenc napozó helyük nappal, vagy éjszaka merre mozognak, mivel táplálkoznak és hogy veszélyesek-e a fotósra.
Például vadmalaccal sétáló vaddisznó szülőkkel nem szívesen találkozik az ember, mert olyankor ők nem jófej malackák a Micimackóból.
Milyen egy ideális nap egy vadfotós számára? Hogyan indul, hogyan telik és milyen eredményt hoz?
Reggel kimegyek az erdőbe, aztán este bejövök. Bár ilyen már régen volt, főleg ebben a kiszámíthatatlan télinek csúfolt időjárásban. Az, hogy milyen eredményt hoz, na, ez a szerencsén is múlik. A nagyon jó képek mindig akkor születnek, amikor a szerencse faktor bejátszik. Ez általában akkor történik meg, amikor azt mondja az ember, hogy ma már nem lesz semmi és elindulna haza lógó orral. Ilyenkor, láss csodát, egymás után jönnek a jobbnál jobb témák, mint például ágon ülő bagoly, ami előtte elszállt a fejed fölött a frászt hozva rád. Vagy az egymás mellett legelésző két fehér dámszarvas, vagy amikor megáll az ember a kocsival, kinyitja az ajtót és négy-öt méterre ugrik el egy vadmacska, majd megáll és szemez veled. Szóval jó csillagállás kell és jó szerencsével kell ébredni. És hogy milyen eredményt hoz? Ez tényleg változó. Van, hogy örömöt és van, hogy szomorúságot egy rossz beállítás miatt vagy egy bemozdult kép miatt.
A természetben eltöltött idő, az állatok közelsége mit ad?
Egy szóval tudom megválaszolni: megbékélést. Amikor kimegyek a természetbe, minden gondról megfeledkezem. Nem érdekli ilyenkor az embert, hogy mi volt a munkahelyen, vagy miért veszett össze valakivel. Egyszerűen megnyugszik.
Ingyenes pszichológiai kezelés, tudom ajánlani mindenkinek.
Formálja is az embert?
Igen. A vadfotózástól kitartóbb leszel, másképp gondolkozol, nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válik az ember. Én alapvetően is nyugodt ember vagyok, de amióta fotózom, ez még inkább igaz. Egy idő után nem akarsz versengeni senkivel és semmivel, csak saját magadtól akarsz jobb lenni. De sokkal kíváncsibbá is válunk, egyre többet akarunk tudni az adott vadról, madárról vagy akár egy virágról, esetleg bogárról, amiről éppen egy jó makró képet csinálunk. A mai világban ebben tényleg a Google a barátunk, gyorsan meg lehet tudni minden infót az adott témáról. Bátran merem állítani, hogy nálam maga fotózás már szenvedélyi szinten üzemel.
Ha egy lelkes amatőr lennél, hova indulnál fotózni, hogy sikerélménnyel térj utána haza?
Ez egy fogós kérdés: a vadasparkba vagy az állatkertbe. Bár viccesen hangzik, de de viccen kívül igaz, hogy ott lesz sikerélménye. Csak halkan jegyzem meg, én is csináltam ilyet. (Nevet.) De ha tanácsot kéne adnom akkor érdemes kicsiben kezdeni. Mondjuk egy olyan erdőben, amit ismer, tudja az utakat, a környezetet. Ez lehet egy apró erdő vagy a falu széle is. Eleinte pedig ne számoljon sikerélménnyel, csak ha nagyon szerencsés. Emellett legyen rendben a felszerelése, értsen a gépéhez, legyen nála pótakkumulátor.
Vannak ilyen titkos Jolly Joker helyek?
Persze, vannak ilyenek, miket ismerek, de benne van a nevében, hogy titkos, úgyhogy, ha nem baj, ezeket a helyeket magammal viszem a sírba. (Nevet.) Legyen elég annyi, hogy itt Nógrádban nagyon sok szép hely van és nagyon gazdag a vadállomány szerencsémre. Vannak olyan helyek is, ahova szívesen visszatérek és vissza is húz a szívem. És mindig van egy maradandó élmény is minden helyen, például egy sikeres cserkelés, ami egy nagyon jó képpel végződik, egy olyan pillanat, ami csak ott és akkor történik meg.
A napokban készítettem egy képet, ahogy egy fehér dámszarvas áll egy kisebb domb tetején a naplemente fényeiben. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen pillanat.
Ha képesek vagyunk meglátni a szépet, akkor mindig lesznek maradandó élmények.
lelépő.hu