Lelépő
Image default

Minden eddiginél több busó űzi el idén a telet Mohácson

A tervek szerint minden eddiginél több, kétezerötszáz maskarás és hetvenegy busócsoport vesz részt a mohácsi, téltemető, tavaszköszöntő népszokáson. A busójárás idén február 8. és 13. között zajlik.

A tizenöt helyszínen több mint százhatvan hagyományőrző programot kínáló, két hét múlva csütörtökön kezdődő esemény hat napjára mintegy száztízezer látogatót várnak. Szombaton és vasárnap negyven-negyvenötezer érdeklődő fogadására készülnek a Duna-parti városban.

A látogatókat folklórműsorokkal, néptánccsoportok fellépésével, táncházakkal, busócsoportok bemutatóival, családi és gyermekprogramokkal várják a mohácsiak.

Csütörtökön kezdődik a busójárás

A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján a fiataloké lesz a főszerep. Iskolás néptánccsoportok lépnek fel, vetélkedőket tartanak, a felvonuló maskarások között pedig gyermek jankelék és kisbusók farsangolnak a városban. Az esti órákban táncházakat tartanak busók részvételével.

Pénteken busómaszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás. Folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban. A baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat.

A hétvégén nem menekülhet a tél a busók elől

Szombaton a hagyományos mohácsi sokác viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba kapnak bepillantást az érdeklődők. Már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat. Lakodalmas menetet várja az érdeklődőket, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.

Vasárnap busócsoportok farsangi készülődésébe pillanthatnak be a résztvevők. Emellett lesz bábkoncert, ételkóstoltatás.

Dél után nem sokkal kezdődik meg a busók csónakos átkelése a Dunán a Sokacrévbe, s indul a népszokás legnagyobb felvonulása.

A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás. A busók hagyományosan házról-házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban. Kedden pedig a délutáni felvonulást követően meggyújtják az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.

Ezt olvastad már?

A NatGeo szerint a magyar farsang és a busójárás vetekszik a velencei karnevállal

Lelépő, fotók: a busójárás hivatalos oldalai

 

Kapcsolódó