Elképesztő elismerést zsebelhetett be a magyar főváros. A nemzetközi szinten is ismert utazási magazin, a TimeOut összeállította a világ legjobb városainak rangsorát. Budapest a huszonhatodik helyen végzett.
Mitől lesz egy város nagyszerű? Egyesek azt mondanák, hogy a nyüzsgő városrészektől, a megfizethető ételektől és italoktól, valamint a programok széles választékától. Mások a művészeti galériák és a múzeumok számát, a koncertlehetőségeket és a színházakat emelnék ki. Megint mások az ott élők boldogságát, a zöldterületekhez való hozzáférést és az erős közösségi hangulatot mérnék.
New York az élen, Budapest a huszonhatodik város a világon
Mindezt és még számos egyéb tényezőt figyelembe vett a TimeOut magazin akkor, amikor világszerte arra kérte a városlakókat, meséljék el, milyen a szülővárosukban élni, dolgozni és szórakozni. A helyiek véleményének és turisztikai szakértők közreműködésének köszönhetően jött létre a magazin globális rangsora.
Ebben a világ ötven legjobb városának listáját készítették el a 2024-es évre vonatkozóan.
Hatalmas meglepetésre Budapest is bekerült a legjobb ötven város közé, ráadásul meglehetősen előkelő helyre, ugyanis a világrangsorban a huszonhatodik helyet szerezte meg a magyar főváros.
Olyan városokat előzött meg Budapest, mint Peking, Dubaj, Montreal vagy Sydney.
Az első helyen New York, végzett, második Fokváros lett, a bronzérmesnek, azaz a világ harmadik legjobb városának pedig Berlint választották. A teljes lista ide kattintva érhető el.
Ezért imádják Budapestet
A TimeOut magazin ajánlójában úgy fogalmaz, Európa legszebb fővárosa a Duna két oldalán fekszik, elegáns hidakkal és kiváló tömegközlekedéssel összekötve. Emlékeztetnek arra, hogy a magyar főváros nemrég ünnepelte egyesülésének százötvenedik évfordulóját. Kiemelik a kerékpárutak számát, a biztonságos szórakozási lehetőségeket, és az építészeti kincseket is.
Budapest egyedülálló látványosságaként emlegetik a gyógyfürdőket, de Michelin-csillagos éttermek ajánlásával a magyar fővárost felhelyezik a gasztronómia élvonalának világtérképére is. Kihagyhatatlan látnivalónak tartják a Liget Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Házát is.
Ezt olvastad már?
Nem ez az első alkalom, hogy a TimeOut magazin a magyar fővárost méltatja. Legutóbb például Európa negyedik legjobb őszi úti céljának választották Budapestet.
Európa negyedik legjobb őszi úti céljának választották Budapestet
Lelépő