A legközelebbi tengerpart Magyarországhoz nagyjából hatszáz kilométerre található. Budapestről autóval vagy tömegközlekedéssel is könnyedén, egy nap alatt elérhető az Adriai-tenger vidéke. Így a kérdés adott: mi vesz rá valakit arra, hogy a kényelmes, gyors közlekedési módok helyett kerékpárral induljon neki egy ilyen útnak? A Bringábor Túrák látványos útifilmjéből nem csak ez derül ki, de választ kaphatunk arra is, hogy milyen nehézségek, és kihívások várnak arra a kerékpárosra, aki nekivág egy ehhez hasonló túrának.
A kerékpározás soha nem látott népszerűségnek örvend szerte a világban. Hazánkban is egyre többen pattannak nyeregbe és vágnak neki az olyan népszerű túracélpontoknak, mint a Balaton, vagy a Tisza-tó. De mi van akkor, ha az itthoni helyeket már kipipáltuk a bakancslistánkról?
Nos, akkor új kihívások után érdemes nézni.
Végigkísérhetünk egy-egy folyót országokon keresztül, próbára tehetjük magunkat az Alpok magashegyi útjain. De eltekerhetünk a magyar szemmel kissé misztikusnak számító tengerhez is.
Hasonlóképpen gondolkodott a Bringábor Túrák vloggere, aki Budapestről vette célba Szlovénia partvidékét. A közel hétszáz kilométeres útját ráadásul egy látványos felvételekkel megörökített, különleges útifilm formájában tette ingyenesen elérhetővé. Ennek köszönhetően a hasonló túrával kacérkodó érdeklődők képet kapjanak arról, hogy
mi várhat rájuk egy ilyen út során.
“Szerettem volna átadni mindazt az élményt és szépséget, amit egy ilyen út nyújthat egy átlagos kerékpárosnak.” – mondta a vlogger. Hozzátéve, a túra során nem csak csodálatos tájakon tekert keresztül, de rengeteg érdekes emberrel is találkozott.
„Az érkezéskor pedig fantasztikus érzés volt az Adria-tengerben csobbani!” – húzta alá.
A vlogger elmondása szerint a túra egyszerűsége adta annak vonzerejét.
Kilépni a háza kapuján, és mindenféle külső eszköz nélkül, saját erőből eljutni a célig.
A látványos és informatív film után talán azok is kedvet kapnak nyeregbe pattanni, akik a kerékpározástól eddig idegenkedtek. Kalandra fel!
Lelépő