Bárdos Sarolta lett a Borászok Borásza, aki április 27-én, egy budapesti díjátadón vehette át elismerését Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől.
Átadták a Borászok Borásza díjakat
Bárdos Sarolta,a tokaji borvidék borásza lett a Borászok Borásza 2024-ben. A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek, Ambrus Lajosnak (József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője) és Wojciech Bonkowskinak (Master of Wine, Tokaj szakértő) is Borászok Barátjának választották. A jövő borásza ösztöndíjasa Kota Milkós lett.

„Kiváló borászok nélkül a legősibb szőlőfajtákból és a legkedvezőbb évjáratok terméséből sem születnének minőségi borok” – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Borászok Borásza díj átadóján szombaton Budapesten. A köztársasági elnök, aki a gála fővédnöke is úgy fogalmazott: a bor örökség, a táj ízének közvetítője, egyediségének őrzője, a bor titok, szakralitás.
„Tokajban csoda terem a szőlőtőkén”
Bárdos Sarolta a díj átvételekor úgy fogalmazott:
„Tokajban jó bort készíteni kötelesség”
Hozzátette, kötelességük az is, hogy ápoják hagyományaikat, és a világ minden részére eljuttassák azt az üzenetet, hogy Tokajban csoda terem a szőlőtőkéken.

Mint ismert, a díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól. Itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát.
Lelépő

