A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) országos erdeifülesbagoly-telelőhely felmérésében január 20 és 23 között bárki részt vehet.
Az Európában fészkelő tizenhárom bagolyfajból tizenkettő Magyarországon is előfordult már, tíz faj költ, és közülük öt rendszeres, helyenként gyakori fészkelője a lakott területeknek. A hazai fészkelők közül kettő, elsősorban az erdei fülesbagoly, alkalmanként pedig a réti fülesbagoly is csapatosan telel lakott területeink fáin.
Magyarországon az ilyen telelőhelyeken többnyire néhány vagy néhány tucat madár látható, a százas példányszám már ritka. Ezért is elképesztő, hogy Magyarország bagoly „fővárosában”, Túrkevén, illetve a szomszédos
Kisújszálláson a telelő erdei fülesbaglyok száma az ezer példányt is meghaladhatja.
A madarak azonban nem csak itt bukkannak fel, az adatfelvételhez pedig a szakértők segítséget kérnek.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság bevonásával országos, évenként megismételt erdei fülesbagoly telelőhely felmérést hirdet, amiben bárki részt vehet. Az egyesület az egyéni megfigyelők, családok, baráti társaságok mellett óvodák, általános és középiskolák részvételére is számít.

Az országosan összehangolt, egyidőben végzett szinkron számlálás 2023-ban január 20–23. között, péntektől a következő hét hétfőjéig tart.
A telelő baglyokat azonban nem csak ilyenkor lehet számolni! A bagolycsapatokról egész télen várják az adatokat, melyeket akár utólag, a tavasz folyamán is érdemes beküldeni, mert ezek is bekerülnek az éves összesítésbe.
Az adatokat ezen az űrlapon keresztül lehet beküldeni.

Az MME felhívja a figyelmet arra, hogy a „nulla adat is adat”. Azaz ha valaki nem talál nappalozó erdei fülesbaglyokat az általa kiválasztott településen, az is küldje el tapasztalatait, mert hosszú távon ez is értékes információként szolgálhat az egyesület számára.
lelépő.hu, fotók: Orbán Zoltán